Szavak, címkék, történetek – A pedagógus–gyermek kapcsolat új megvilágításban
A kimondott szavak nem csupán leírják a valóságot – formálják is azt. E gondolat köré szerveződik a Szavak, címkék, történetek – Pedagógusi szerepek és a pedagógus–gyermek kapcsolat formálódása című előadás, amelyre 2026. február 25-én, 18 órától kerül sor Kézdivásárhelyen, a Kanta Szakképző Központban.
A rendezvény középpontjában a nyelvi címkézés és a neurodiverzitás kapcsolata áll. A beszélgetés arra hívja fel a figyelmet, hogy az oktatásban használt kifejezések – legyen szó „problémás”, „lassú”, „kiemelkedő” vagy éppen „SNI-s” jelzőkről – mélyen befolyásolják nemcsak a gyermekek önképét, hanem a pedagógusok hozzáállását és az egész közösség szemléletét is. A választott szavak láthatatlan kereteket szabnak annak, hogyan tekintünk egymásra, és hogyan értelmezzük a másságot.

Az est előadója dr. Szántó Bíborka egyetemi adjunktus, mentálhigiénés segítő szakember, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának oktatója, a Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézet munkatársa Székelyudvarhelyről. Előadásában a meseterápia és az érzékenyítő irodalmi foglalkozások szerepét is hangsúlyozza, mint olyan eszközöket, amelyek képesek hidat építeni pedagógus és gyermek között.
A történetek ereje abban rejlik, hogy kiléptetnek saját nézőpontunkból. Egy jól megválasztott mese vagy irodalmi szöveg lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők – legyenek pedagógusok vagy diákok – mások belső világába pillantsanak be. A meseterápia nem csupán az elfogadás és az empátia fejlesztését szolgálja, hanem konkrét megküzdési mintákat is kínál. Különösen fontos ez a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekekkel dolgozó pedagógusok esetében, akik gyakran tapasztalják a szakmai és érzelmi kimerültséget, s munkájuk sokszor „láthatatlanná” válik a rendszerben.
Az előadás rávilágít arra is, hogy a mesék nemcsak a gyermekek számára jelentenek kapaszkodót, hanem mentális védőhálót is nyújthatnak a pedagógusoknak. A történetek segítenek újraértelmezni nehéz helyzeteket, erősítik a szakmai identitást, és támogatják a lelki egyensúly megőrzését egy kihívásokkal teli pályán.
A beszélgetés moderátora Zsigmond Laura pedagógus, az Mathias Corvinus Collegium képviselet-vezetője, aki irányított párbeszéd keretében segíti a résztvevőket a téma közös továbbgondolásában. A részvétel regisztrációhoz kötött.
(Nyitókép: Pexels)
CSAK SAJÁT