Szarvas okozott balesetet Szilágy megyében, kórházba került egy fiatal nő

Egy fiatal gímszarvas pusztult el, egy 21 éves nő pedig kórházba került azt követően, hogy autójával elütötte az úttestre tévedt vadat Szilágy megyében – számolt be az Agerpres a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján.

A baleset péntek reggel történt Benedekfalva (Benesat) közelében, a 108A jelzésű megyei úton. A rendőrség szerint a 21 éves helybéli nő Szamosszéplak (Aluniș) irányába haladt, amikor járművével elütötte az úttesten tartózkodó vadállatot.

Illusztráció: pexelsAz ütközés következtében az autó áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy Fehér megyei, 53 éves férfi által vezetett nyerges vontatóval és félpótkocsival. A fiatal nőt kórházba szállították kivizsgálásra és ellátásra. A rendőrök mindkét járművezetőt alkoholszondával tesztelték, az eredmények negatívak voltak.

A helyszínen elpusztult vadállatot a Szilágy Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület képviselőinek adták át. Az egyesület elnöke elmondta, hogy egy fiatal gímszarvas bikáról van szó. A baleset pontos körülményeit a szilágycsehi közlekedésrendészek vizsgálják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?