FRISSÍTVE - Megerősítette a védelmi miniszter: orosz dróndarabokat találtak román területen

Angel Tîlvăr védelmi miniszter megerősítette, hogy román területen, a Tulcea megyei Plauru faluban találtak orosz dróndarabokat. Kormányzati források arról tájékoztattak, hogy a feltételezett dróndarabok korábban kerülhettek Románia területére, még az ukrán Izmajil kikötő elleni orosz támadás előtt.

Klaus Iohannis államfő a Három Tenger Kezdeményezés bukaresti tanácskozásának megnyitóján kiért a drónbecsapódásra. Mint mondta, azonnali kivizsgálást rendelt el az ügyben. „Amennyiben beigazolódik, hogy egy orosz drónbecsapódásról van szó, az Románia, mint NATO-tagorság, területi integritásának és szuverenitásának súlyos megsértését jelent" - jelentette ki az elnök. Hozzátette: kapcsolatban állnak a NATO-szövetségesekkel az ügy kapcsán. Mint mondta, Románia a NATO tagjaként olyan védelmet élvez, mint soha eddigi történelmében. 

Constantin Spînu, a védelmi minisztérium szóvivője azt nyilatkozta szerdán az Agerpres hírügynökségnek, hogy a Duna-deltában olyan tárgyakat találtak, amelyek egy drón darabjai lehetnek. A tárgyakat megvizsgálják, a védelmi minisztérium a helyszínen van. Kormányzati források arról tájékoztattak, hogy a feltételezett dróndarabok korábban kerülhettek Románia területére, még az ukrán Izmail kikötő elleni orosz támadás előtt, tehát valószínűleg nem a támadásból származnak.
A kérdéses tárgyak mintegy 100 méterre vannak a víztől, sűrű növényzet között.

Korábban a GeoConfirmed nevű Twitter-blogon (amely elsősorban az ukrajnai háborúban készült felvételek lokalizációjával, ellenőrzésével foglalkozik) csapata több, különböző pontokból végzett vizsgálata kimutatta, hogy valóban egy orosz Sahed-136 drón csapódott be Románia területén belül számolt be a portfolio.hu. A szakértők vizsgálatából kiderült az is, hogy a drón valószínűleg az ukrán légvédelem eltalálta, így téveszthette el a célpontját, és csapódott irányíthatatlanul román területre. 

Mint arról beszámoltunk, hétfő reggel Oleh Nikolenko ukrán külügyi szóvivő szerint az Izmajil dunai kikötővárost érő orosz dróntámadás során egy orosz Sahed drón Románia területén zuhant le, ehhez videót is mellékelt. A román védelmi minisztérium, Marcel Ciolacu miniszterelnök és Klaus Iohannis államfő is cáfolta a kijevi állításokat.

Izmajil kikötője ellen folyamatosak az orosz támadások Fotó: Wikipédia

Az orosz-ukrán háborúról előkerülő felvételek geolokációs azonosításával foglalkozó OSINT-csapat, a GeoConfirmed szerkesztői három különböző szemszögből is megvizsgálták a felvételt, és megállapították: az orosz Sahed drón valóban Románia területén belül zuhant le. A csapat által megkérdezett szakértő kijelentette: ez az eset egyáltalán nem jelenti a NATO 5. cikkelyének érvényesítését, ugyanis az egyértelműen kimondja, hogy a beavatkozás csak akkor lehetséges, ha fegyveres támadás indul egy tagállam ellen. A mostani esetben a támadás nem Románia, hanem Ukrajna ellen irányult, a drón pedig véletlenül, vagy egy légvédelmi találatot követően követte el a határsértést - idézte a GeoConfirmed blogot amagyar portál.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?