Orosz tartályhajót találtak el ukrán drónok

Egy orosz olajszállító tartályhajót találtak el ukrán drónok a Kercsi-szorosban, rövid időre leállítva a forgalmat a Krímet Oroszországgal összekötő stratégiai hídon – közölte az orosz média szombaton, a Fekete-tengeren növekvő feszültségek közepette – írja az AFP.

A hajó megrongálódott, két vontatóhajó érkezett a helyszínre – közölte a Tass orosz hírügynökség a Tengeri Mentőközpontra hivatkozva. A forrás szerint nem szivárgott olaj a megrongálódott
 hajóról, amelynek fedélzetén 11 ember tartózkodott.

Fotó: MarineTraffic.com
A Moscow Times szerint a szóban forgó hajó a SIG vegyianyag-szállító tartályhajó, amely ellen amerikai szankciók vannak érvényben, mert a szíriai háború során üzemanyagot szállított a Bassár el-Aszad-rezsimet támogató orosz erőknek.
A támadásban a legénység több tagja megsérült – jelentette be Vlagyimir Rogovun, az ukrajnai Zaporozsjei területre kijelölt orosz tisztviselő a Telegramon.
A Moszkvához csatolt Krím félszigetet Oroszországgal összekötő hídon három órára felfüggesztették a forgalmat, majd szombat reggel újraindult.
Moszkva azt gyanítja, hogy nyugati országok vízi drónok gyártására alkalmas technológiát ajánlottak fel Kijevnek. Ezért az orosz hadsereg az ukrán fekete-tengeri kikötők elleni közelmúltbeli támadások során olyan helyszíneket célzott meg, ahol ezeket a drónokat gyártják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?