Szabadul a házi őrizetből a zsoldosvezér
A legfelsőbb bíróság csütörtökön helyt adott Horaţiu Potra fellebbezésének a házi őrizetét elrendelő határozat ellen, és hatósági felügyelet alá helyezte a zsoldosvezért.
A bíróság június közepén szüntette meg Potra előzetes letartóztatását, és rendelte el házi őrizetét, valamint elektronikus nyomkövető viselését – emlékeztetett az Agerpres.

Potrát és társait ugyanabban az ügyben állította bíróság elé a legfőbb ügyészség, amelyben Călin Georgescu volt államfőjelölt ellen is vádat emeltek. Potrát és zsoldoscsapatának 20 tagját az alkotmányos rend megdöntésének kísérletével, a fegyvertartás szabályainak megsértésével és robbanóanyaggal való visszaéléssel, a volt elnökjelöltet az alkotmányos rend megdöntésére tett kísérletben való bűnrészességgel vádolják.
Az ügyészek szerint Horaţiu Potra és zsoldoscsapata a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítése után megpróbált beszivárogni az utcai tüntetésekbe, hogy káoszt teremtsen. A tervet Călin Georgescu és közeli ismerősei dolgozták ki közvetlenül az elnökválasztás érvénytelenítése után a ciolpani-i farmon szervezett titkos találkozón – állítja a vádhatóság.
CSAK SAJÁT