Sok rendőr teljesít szolgálatot a június elsején kezdődő minivakáció alatt

Mintegy 23.500 belügyi alkalmazott, rendőrök, csendőrök, tűzoltók, határrendészek, a drogellenes ügynökség és az emberkereskedelem elleni ügynökség munkatársai gondoskodnak a polgárok biztonságáról a június elsején kezdődő minivakációban – tájékoztatott kedden a belügyminisztériumi szóvivő.

Monica Dajbog közölte azt is, a belügyminisztériumi alkalmazottak kedden az Északi pályaudvaron járőröznek, ugyanakkor tájékoztatják a polgárokat azokról az óvintézkedésekről, amelyekkel biztonságosabbá tehetik a hosszú hétvége eltöltését.

Fotó: Europol/Facebook

A szóvivő elmondta, hogy a minivakációban a szervezők eddigi bejelentése szerint több mint 540 nyilvános rendezvényt tartanak, amelyeken becslések szerint összesen mintegy 530 ezer személy vesz részt. A belügyminisztériumi alkalmazottak jelen lesznek ezeken az eseményeken, hogy szükség esetén kezeljék a torlódások okozta incidenseket és a sürgős orvosi eseteket; a rendvédelmi szervek a tömeget vonzó templomi vallási szertartásokat is felügyelik – tette hozzá.

Dajbog tájékoztatása szerint a hosszú hétvégén a közutakon – elsősorban az országutakon és az autópályákon – több mint 1500 közlekedési rendőr teljesít majd szolgálatot. Feladatuk a forgalom zavartalan lebonyolításának biztosítása és a súlyos balesetek megelőzése lesz, a munkájuk során mintegy 300 sebességmérő készüléket és alkoholszondát vetnek be.

Rajtuk kívül naponta mintegy 5000 tűzoltó lesz készenlétben katasztrófavédelmi feladatok ellátásra, a határrendészek pedig gondoskodni fognak a határátkelők személy- és járműforgalmának zavartalanságáról – mondta el a szóvivő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?