Fokozott készenlétben állnak a rendfenntartók a minivakáció ideje alatt
A szerdától vasárnapig tartó minivakációban több mint 23 ezer rendőr, csendőr, tűzoltó, határőr és más belügyminisztériumi alkalmazott teljesít szolgálatot országszerte az incidensek megelőzése és az állampolgárok biztonsága érdekében – tájékoztatott kedden Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő.
A szóvivő szerint ebben az időszakban megközelítőleg 1470 rendezvényt tartanak, amelyekre több mint 500 ezer résztvevőt várnak. A román nemzeti ünnep alkalmából szervezendő események közül a Bukarestben, Gyulafehérváron, Craiován, Kolozsváron és Temesváron sorra kerülők lesznek a legnagyobbak.
„A belügyminisztériumi erők minden közrendezvényen jelen lesznek ezekben a napokban a résztvevők biztonsága és a törvényszegések megelőzése érdekében, illetve hogy bárminemű incidens vagy a polgárokat veszélyeztető helyzetek esetén gyorsan beavatkozhassanak” – mondta Dajbog.
Szükség esetén a közlekedésrendészet le fog zárni bizonyos utakat, de országos szinten naponta 1500-nál több közlekedési rendőr teljesít majd szolgálatot a legforgalmasabb utakon a forgalmi dugók elkerülése végett. A balesetek megelőzése érdekében pedig körülbelül 300 sebességmérő készüléket vetnek be – tette hozzá a szóvivő.
Kapcsolódó
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) is arról tájékoztatott kedden, hogy az elkövetkező napokban naponta több mint 4800 katonai tűzoltó áll bevetésre készen, hogy vészhelyzetekben segítséget nyújthassanak.
Az IGSU közleménye arról is beszámol, hogy az elmúlt három hétben fokozott figyelmet fordítottak a tűzesetek megelőzősére, amelyeknek kockázata a téli időszakban megnő, és emiatt országszerte ellenőrzéseket végeztek. Eddig több mint 650 vállalatnál végeztek bejelentetlen ellenőrzést, és a szabálytalanságokért kirótt bírságok értéke meghaladja a 3,3 millió lejt.
A felügyelőség figyelmeztet, hogy a polgárok biztonságának növelése érdekében a téli időszak alatt folytatják az ellenőrzéseket az idegenforgalmi és szabadidős létesítményekben, áruházakban, imahelyeken és kolostorokban, tematikus vásárokban.
CSAK SAJÁT