Simion kijelentését bírálta az igazságszolgáltatási tanács
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlege szerint súlyosan sérti az ügyészek függetlenségének és pártatlanságának elvét George Simion kijelentése, miszerint egy „sötét alak” és „a politikai rendőrség eszköze” az az ügyész, aki kihallgatott öt AUR-os parlamenti képviselőt a vasárnapi bukaresti zavargások kapcsán.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden közölte, hogy a párt öt parlamenti képviselőjét beidézték a legfőbb ügyészségre. A politikus visszaélésnek és politikai megfélemlítésnek nevezte a blogján a hatóságok eljárását. Közlése szerint az AUR öt képviselőjét ugyanaz az ügyész, Rareş Petru Stan idézte be, aki tavaly az európai parlamenti választások előtt „elhallgattatás céljából” elrendelte a párt informatikai eszközeinek lefoglalását.
Simion azt írta, hogy Rareş Petru Stan ügyész „sötét alak” és „a politikai rendőrség eszköze”.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) úgy reagált erre, hogy Simion nyelvhasználata sérti az ügyészeknek kijáró, demokratikus társadalmakban megérdemelt tisztelet elvét. Simionnak arra utaló kijelentései, hogy az ügyész egy „sötét alak”, aki „urainak parancsára a politikai rendőrség eszközévé vált”, és „idegen nagykövetségek sötét folyosóin elsuttogott parancsokat teljesít”, súlyosan sérti az ügyészi függetlenség és pártatlanság elvét. A CSM leszögezi, hogy egy politikai vezető részéről egy ilyen nyelvezet használata „egyetlen pillanatig sem” nevezhető indokoltnak, még akkor sem, ha esetleg közérdek védelmében történik – számolt be az Agerpres.
Kapcsolódó
A testület kifejti, hogy az ilyen kijelentések olyan benyomást keltenek a közvéleményben, mintha az ügyészek törvény- és alkotmányellenes tevékenységet folytatnának, noha Simion kijelentései kizárólag egyéni véleményt tükröznek.
Ugyanakkor a hatalmi ágak szétválasztásának elve is sérült, lévén, hogy a törvényhozó testület egyik tagja bírálta az igazságszolgáltatás egyik képviselőjét – olvasható a CSM közleményében.
CSAK SAJÁT