banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Sepsiszentgyörgyön indul a Lábbusz program: iskolába sétáltatják a diákokat

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának Lábbusz elnevezésű programja május 17-én, hétfőn indul, amelynek keretében arra biztatják a sepsiszentgyörgyi szülőket, hogy gyerekeiket önkéntesek kíséretében engedjék gyalog iskolába, hiszen ez a legegészségesebb és „legviccesebb” módja a reggelek indításának. A Lábbusz programhoz csatlakozó gyermekek reggelenként előre meghatározott időben és gyűjtőpontokban találkoznak, ahonnan felnőttek kíséretében jutnak el gyalog az iskolába.

Tapasztalatok szerint egyre kevesebb diák jár gyalog iskolába, sokakat a szüleik autóval szállítanak, és ez nemcsak az önállóságot és a fizikai aktivitást csökkenti, hanem az autók számának és a légszennyezettség növekedésével is jár az iskolák környezetében.

A szülők általában azzal védekeznek, hogy közlekedésbiztonsági okok miatt nem merik egyedül elengedni gyereküket az iskolába. A Lábbusz program célja, hogy sétálásra ösztönözze a 6–10 éves, iskolás gyermekeket, ugyanis a fizikai aktivitás és a rendszeres testmozgás javítja a tanulmányok során nyújtott teljesítményt és a szociális készségeket, továbbá erősíti az érzelmi kontrollt és az önbizalmat.

Hetente változnak a „lábbuszsofőrök”

A sepsiszentgyörgyi gyerekeket minden héten más-más felnőtt „lábbuszsofőrök” kísérik iskolába, így első héten sportolók, majd színművészek, politikusok, pedagógusok, orvosok, intézményvezetők, a sajtó és civil szervezetek képviselőinek kíséretében jutnak el az iskolákba. A menetrend előre meghatározott útvonalakon halad, az indulás minden reggel 7.30-kor történik a kijelölt gyűjtőpontoktól, ahol az önkéntesek várják majd a gyerekeket.

Minden csoportot két felnőtt kísér, ismertette Antal Árpád polgármester. A Lábbuszra egyelőre három útvonalat határoztak meg a város különböző részeiből indulnak a gyűjtőpontoktól, a Székely Mikó Kollégiumot, a Mikes Kelemen Elméleti Líceumot és a Mihai Viteazul Főgimnáziumot érintve.

A Lábbusz a következő gyűjtőpontoktól az alábbi útvonalakon halad át, amely felsorolt iskolákat érintve:

1. Útvonal

  • 7.30 Lidl üzlet mögötti parkoló
  • 7.35 volt Söröző buszmegálló
  • 7.45 Székely Mikó Kollégium
  • 7.50 Erzsébet park
  • 7.55 Mikes Kelemen Elméleti Líceum
  • 8.00 Mihai Viteazul Főgimnázium

2. Útvonal

  • 7.30 Kálvin tér
  • 7.40 Plugor Sándor Művészeti Líceum
  • 7.50 Erzsébet park
  • 7.50 Székely Mikó Kollégium
  • 7.55Mikes Kelemen Elméleti Líceum
  • 8.00 Mihai Viteazul Főgimnázium

3. Útvonal

  • 7.30 Szabó Kati Sportcsarnok
  • 7.35 Váradi József Általános Iskola
  • 7.40 buszmegálló a Domb utcai útkereszteződésnél
  • 7.45 Tervező intézet
  • 7.50 Erzsébet park
  • 7.50 Székely Mikó Kollégium
  • 7.55 Mikes Kelemen Elméleti Líceum
  • 8.00 Mihai Viteazul Főgimnázium

Az előre meghatározott időpontok – az indulás időpontját kivéve – változhatnak a csoport gyorsaságától függően. A szervezők várják az önkéntes felnőttek jelentkezését, akik szívesen elkísérnék reggelente a Lábbusz programban résztvevő gyerekeket.

Jelentkezni, észrevételeket és visszajelzéseket küldeni a programmal kapcsolatban az alábbi elérhetőségeken lehet megtenni: Székely Kincső programfelelős, telefonszám: 0744–830819, e-mail cím: kincso.szekely@sepsi.ro.

Kapcsolódók

Kimaradt?