Sáncba hajtott Rolls Royce-szával Gigi Becali 

Az Ilfov megyei rendőrség bűntetőeljárást indított gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt, miután Gigi Becali üzletember az autójával árokba hajtott.

A rendőrök vasárnap egy Rolls Royce-t találtak a sáncban a fővárosi körgyűrű 13+500-as kilométerszelvényénél, Dobroeşti település térségében. Az autóban nem volt senki, és a rendszáma ellenőrzésekor kiderült, hogy Gigi Becali tulajdona.

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels
A FCSB futballklub tulajdonosa a GSP.ro-nak számolt be a baleset körülményeiről. Elmondta, hogy Bukarest körgyűrűjén haladva előzésbe kezdett, de a megelőzni kívánt gépkocsi eléje vágott. El akart kerülni az ütközést, ezért elrántotta a kormányt, és a sáncba hajtott. Közlése szerint maga hívta az 112-es segélyhívó számot, azonban már nem várta be a helyszínre kiérkező rendőröket. A másik személygépkocsi sofőrjét még nem sikerült azonosítani.

A baleset vasárnap háromnegyed 12-kor történt, azonban Gigi Becali csak hétfőn nulla óra 10 perckor jelentkezett a pantelimoni kórházban, az egészségügyi intézmény pedig egy óra elteltével értesítette a rendőrséget. Az üzletembert alkohol- és drogtesztnek vetették alá, az eredmény azonban negatív volt.

A rendőrség megerősítette, hogy a kórházban jelentkező 65 éves férfi azonos a főváros körgyűrűjén sáncba borult autó sofőrével.A pantelimoni közlekedési rendőrök folytatják a nyomozást a baleset pontos körülményeinek kiderítésére, és az incidens többi szereplőjének azonosítására. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?