Roncsautóprogram: Többet ad az állam elektromos autók vásárlására

A környezetvédelmi minisztérium pénteken tette közzé a roncsautóprogram módosított pályázati útmutatóját – írja az Agerpres.

A szaktárca közleménye szerint a legjelentősebb változás az elektromos, illetve a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlására nyújtott támogatást érinti, amelynek összege 18.500 lejre módosult. Az új plug-in hibrid autók és elektromos motorok vásárlását változatlanul 15 ezer lejjel, a hibridautókét 12 ezer lejjel, a belső égésű motorral felszerelt új gépkocsikét és motorkerékpárokét pedig 10 ezer lejjel támogatja az állam.

Megjelent a roncsautóprogram útmutatója | Fotó: Illusztráció/Pixabay

A közleményben idézték Diana Buzoianu minisztert, aki hangsúlyozta, hogy a program nemcsak a régi autók lecseréléséről szól, hanem a tisztább levegőért folytatott küzdelem egyik fontos eszköze is. A tárcavezető hozzátette, az ökoutalvány értéke csökkent ugyan, de erre szükség volt ahhoz, hogy a jelenlegi költségvetési feltételek mellett is minél többen részesülhessenek a támogatásból. Ezzel párhuzamosan dolgoznak egy „stabilabb és fenntarthatóbb finanszírozási kereten”, illetve indítványozzák, hogy a jövőben az Európai Unió Szociális Klímaalapjából finanszírozzák a roncsautóprogramot – magyarázta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?