Romániát három héten belül érheti el a járvány ötödik hulláma

A hatóságok arra számítanak, hogy kevesebb mint három héten belül Romániát is eléri a koronavírus-járvány ötödik hulláma.

Videokonferencia a kormányfő részvételével | Fotó: gov.roErről Lucian Bode belügyminiszter beszélt a prefektusokkal tartott csütörtöki távértekezleten, melyen Nicolae Ciucă miniszterelnök is részt vett. A belügyminiszter maximális készültséget kért a kormány helyi képviselőitől, és a kormánynak alárendelt helyi intézményektől, hogy az ország megfelelően reagáljon a járvány ötödik hullámára, melyet minden bizonnyal immár az omikron vírusváltozat fog okozni.

A vírusváltozat romániai elterjedését az segíti elő, hogy karácsonyra nagy számban térnek haza Nyugat-Európából a romániai vendégmunkások. Lucian Bode hozzátette: jelenleg viszonylagos nyugalmi állapot van az országban, de a szakértők egybecsengő véleménye szerint kevesebb mint három héten belül kezdődik az ötödik hullám, amelyik súlyosabb lesz, mint a negyedik volt.

A hatóságok által csütörtök kora délután közölt hivatalos adatok szerint szerdán és csütörtökön immár enyhén meghaladta az új fertőzések napi száma az elmúlt két hét átlagát. Míg a korábbi két hétben átlagosan napi 769 új fertőzést jegyeztek, a napi érték csütörtökön 775 volt. Az elmúlt 24 órában 37-en haltak meg a kór következtében, míg az elhalálozások kéthetes átlaga 57.

A vörös zónába sorolt országokból hazatérő vendégmunkások miatt napról napra növekszik a karanténba helyezett személyek száma. Míg egy hete 71 ezer személy volt elkülönítésben, a számuk mára meghaladta a 108 ezret.

Nő az omikron-fertőzöttek száma

Tovább nő az omikronos esetek száma, csütörtökön kilenc mintában mutatták ki a koronavírus új mutációját – közölte az egészségügyi minisztérium.A kép illusztráció | Fotó: Kiss Gábor

A fertőzöttek közül hatan (három férfi és három nő) bukarestiek, 19 és 84 év közöttiek. Kimutatták az omikront egy 31 éves Dâmboviţa megyei férfinél és egy 43 éves Ilfov megyei férfinél is, előbbi Nagy-Britanniából, utóbbi Belgiumból tért haza. A kilencedik fertőzött egy 49 éves Prahova megyei férfi. A kilenc személy közül öten oltatlanok, négyen teljeskörűen be vannak oltva koronavírus ellen.

Eddig összesen 25 személynél mutatták ki a koronavírus omikron-variánsát Romániában.

Kapcsolódók

Kimaradt?