banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Romániában kevesebben haltak meg tavaly közúti balesetben, mint 2021-ben

Az utóbbi évtized legjobb évének bizonyult a tavalyi Romániában a közlekedésbiztonság szempontjából – állította szombaton kiadott közleményében a román rendőrség, amely egyebek mellett abból vonta le ezt a következtetést, hogy tavaly nyolc százalékkal kevesebben haltak meg az országban közúti balesetben, mint egy évvel korábban.

Tavaly 4711 súlyos közlekedési baleset történt az országban, amelyekben 1634-en vesztették életüket és 3685-en súlyosan megsérültek. Mindhárom mutató esetében ez a legjobb eredmény Romániában az utóbbi tíz évben, beleértve a 2020-as adatokat is, amikor a több hónapos kijárási tilalom és az utazási korlátozások miatt mindenütt látványosan javultak a baleseti statisztikák.

Illusztráció: Pexels

A balesetek száma tavaly 205-tel (4,4 százalékkal), a halálos áldozatoké 145-tel (8,2 százalékkal), a súlyos sérüléseké pedig 106-tal (2,8 százalékkal) volt alacsonyabb, mint 2021-ben.

A legtöbb súlyos balesetet a gyalogosok fegyelmezetlensége (19 százalék), a gyorshajtás (17,4 százalék), a kerékpárosok fegyelmezetlensége (10,9 százalék), a gyalogátkelőhely figyelmen kívül hagyása (9,5 százalék), illetve az elsőbbségadás elmulasztása (8 százalék) okozta. Erre az öt okra vezethető vissza a balesetek csaknem kétharmada.

A közlekedésrendészet tavaly 1 millió 760 ezer szabálysértési bírságot szabott ki, és csaknem 25 ezer esetben indított büntetőeljárást közúti vétség miatt.

A kormány tavaly februárban a közlekedési szabályok szigorításáról fogadott el rendeletet, így most már pénzbírsággal vagy a vezetői engedély felfüggesztésével büntethetik a balesetveszélyesen közlekedő, erőszakos járművezetőket.

A baleseti statisztika enyhe javulásának dacára Románia továbbra is sereghajtó az Európai Unióban a közlekedésbiztonság tekintetében: lakosságarányosan itt halnak meg a legtöbben közúti balesetben, az egymillió lakosra jutó romániai áldozatok száma (86) csaknem duplája az uniós átlagnak (46).

Az Európai Bizottság előzetes adatai szerint tavaly három százalékkal több (20 600) halálos közlekedési baleset volt az EU-ban, mint 2021-ben, de tíz százalékkal kevesebb, mint a világjárványt megelőzően, 2019-ben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?