Ritkaság: határidő előtt átadják a felújított útszakaszt

A temesvári székhelyű regionális útügyi igazgatóság közleménye szerint július 9-én, pénteken 16 órától megszűnik a forgalomkorlátozás a 68A jelzésű országút (E673-as nemzetközi út) Marzsina (Temes megye) és Holgya (Hunyad megye) közötti szakaszán a 7,5 tonnánál nagyobb gépjárművek számára.

Ennek köszönhetően a teherfogalom ismét használhatja a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Arad, Temes és Hunyad megyei szakaszát, nem kell a Maros völgyében a 7-es országúton közlekedniük, vagy Karánsebes felé kerülniük.

A fent említett országú érintett szakaszát május 10-én kezdték felújítani, illetve újjáépíteni, és a tervek szerint két hónapig tartottak volna a munkálatok. Az útügyi igazgatóság a közleményében hangsúlyozta, hogy a megszabott határidő előtt egy nappal megnyitják a teherforgalom előtt az utat. (A személygépkocsik, autóbuszok és élőállatfuvarozók eddig is használhatták, de csak sávonként felváltva lehetett rajta közlekedni, jelentős sebességkorlátozással.)

Începând ???????? ????????????????̆????????, ???? ????????????????????, ???????????? ????????, ???????? ????????????????????????????̆, ???????????? ???????????????????????????? ???????? ???? ????????, ????????????????????????????????̦???????????????? ???????????????????????????????????????? ????̂???? ????????.????????.???????????????? ????????...

Közzétette: DRDP Timişoara – 2021. július 8., csütörtök

A felújítási munkálatok alá vont útszakasz pont az a rész, ami között még nem készült el az autópálya, ezért a gépjárművek – mindkét irányú forgalomban – ezt az utat használják, a nagy terhelés miatt viszont tönkrement a burkolat. A felújítást megelőző utóbbi hónapokban 10-14 ezer között váltakozott az itt áthaladó gépjárművek napi átlaga – közölte a temesvári regionális út- és hídépítő vállalat (DRDP).

A Marzsina községhez tartozó Kossó és Kiskossó között teljes egészében újjáépítették az 1962–1967 között elkészült utat, Kiskossó és Holgya között pedig új aszfaltréteget öntöttek, de mindenütt javításokat végeztek, ahol kátyúk, repedések jelentek meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A korlátozás hatálya alá eső teherautósofők két kerülőút között választhattak eddig: Aradtól Marosillyéig a 7-es országutat a Maros-völgyén át, vagy egy hosszabb kerülőt Karánsebes felé. Most már használhatják a dél-erdélyi sztrádát is, csak Marzsina és Holgya között kell megtenni 18-20 kilométert az – immár felújított – országúton.

(Nyitókép forrása: a regionális útügyi igazgatóság Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?