Rendhagyó: Marosvásárhelyen rendezik meg az OTDK informatikatudományi szekcióülését

Magyarország határain túl tartják az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) informatikatudományi szekcióülését. Az eseményt április 16-19. között Marosvásárhelyen rendezik meg – jelentették be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón, Marosvásárhelyen.

Az OTDK-n való részvétel lehetőség az egyetemisták számára a bemutatkozásra, fejlődésre, szakmai visszajelzés megszerzésére és kapcsolatépítésre. Az egyetlen alkalom, amikor a különböző felsőoktatási intézményekben tanuló, hasonló érdeklődésű, kiváló eredményeket elért fiatalok szervezett keretek között találkoznak egymással, megismerik és megvitatják egymás munkáját elismert szakemberek közreműködésével.

A Kárpát-medencei magyar felsőoktatás legnagyobb tudományos seregszemléjét első alkalommal szervezi önállóan külhoni egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi campusába mintegy 300 résztvevőt várnak Magyarországról és más határon túli területekről – számolt be az online is közvetített sajtótájékoztatón Balog Adalbert tudományos rektorhelyettes, az Egyetemi Tehetséggondozási és Diákköri Tanács elnöke és Domokos József dékán, a szekció ügyvezető elnöke.

Fotók: Sapientia EMTE Facebook-oldal

„A tehetséggondozás egyértelmű és természetes napi munka, rutin a Sapientián, az évek során azon dolgoztunk, hogy egy olyan rendszert építsünk ki, melyben egyetemi szinttől egészen tanszékekig mindenkinek megvan a szerepe abban, hogy a hallgatói kutatói és alkotói munkát szorgalmazza” – mondta el.

Balog Adalbert rektorhelyettes emlékeztetett: a kétévente megszervezett OTDK Magyarországon több mint 70 éves múltra tekint vissza, az idei a 36. kiadás. A nevezéseket két évig tartó több lépcsős, helyi és regionális szintű megmérettetés előzi meg, jövő héten a legjobb informatikus diákok mutatják be dolgozataikat, szakmai eredményeiket Marosvásárhelyen.

Elmondta, a Sapientia EMTE először szervez önállóan szekcióülést, a megtisztelő feladat mögött komoly oktatói és diákmunka áll. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) további bizalmat szavazott az erdélyi magánegyetemnek, 2025-ben a csíkszeredai karon tartják meg az OTDK agrártudományi szekcióját.

Domokos József dékán, a szekció ügyvezető elnöke elmondta: a hagyományosan Magyarországon tartott informatikatudományi szekció idei marosvásárhelyi ülésén 17 magyarországi és határon túli felsőoktatási intézmény diákjai vesznek részt, 141 dolgozatot neveztek be, ebből 137-et be is mutatnak 16 kategóriában. Ezek közül a mesterséges intelligencia és a szoftveralkalmazások voltak a legnépszerűbbek.

Az MTI kérdésére elmondták: a résztvevők között határon túliak is vannak, Erdélyből 11 pályamunka került be a legjobbak közé, hatot a Sapientia EMTE csíkszeredai és marosvásárhelyi diákjai, ötöt a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem informatikus hallgatói neveztek be.

Elhangzott, hogy a szakmai előadások, bemutatók mellett a szervezők a kikapcsolódást szolgáló programokkal is kedveskednek a résztvevőknek. Sport- és kulturális programok is lesznek, a Maros Művészegyüttes például az egyetem aulájában lép fel AlgoRythmics című előadásával, mely a rendezvényhez kapcsolódva egy rendezési algoritmus művészi bemutatása.

Marosvásárhely nevezetességeit is megismerhetik a résztvevők, a többi között a Teleki Tékában a két neves marosvásárhelyi matematikus, Bolyai Farkas és Bolyai János munkásságával ismerkedhetnek.

Az ünnepélyes megnyitó hétfőn, április 17-én 10 órától lesz az egyetemi aulában, ahol Bálint Csaba, az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktorandusza tart a kutatói pályát népszerűsítő előadást.

A 2023. április 16–19. között zajló eseményen a Kárpát-medencei intézmények legkiválóbb informatikus hallgatói gyűlnek össze. A konferencián az egyetemi hallgatók összemérhetik tudásukat, ugyanakkor kutatási eredményeiket szakmai zsűri előtt mutathatják be. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?