Rekordszámú, 222 koronavírusos megbetegedést jegyeztek kedden Hargita megyében

Fotó: Gabos Albin/archívAz elmúlt 24 órában 222 új koronavírusos esetet jegyeztek Hargita megyében, a megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) vezetője szerint a pandémia kezdete óta nem volt ilyen magas a napi esetszám.

Tar Gyöngyi szerint megdöntötte a napi új esetszám a negatív rekordot Hargita megyében, de reményei szerint nem fog sokáig tartani ez a tendencia. „Nyilvánvaló, hogy az omikron-változat országos dominanciája miatt nálunk is nagyobb mértékben terjed a fertőzés, főként hogy az átoltottság alacsony. Az új vírustörzs fertőzőképessége magas, a közösségi terjedés gyors, és megyénk lakosságának alig van védettsége. És van egy olyan téves felfogás is, miszerint ha az előző hullámokban kevés esetünk volt, akkor most is kevés lesz. Ha megnézzük a halálos kimenetelű megbetegedéseket, nem mondhatjuk, hogy nincs okunk aggodalomra” – nyilatkozta Tar az Agerpres hírügynökségnek. Az igazgató szerint jelenleg a megye legérintettebb térsége Csíkszereda és a környező települések, ahol az intenzív osztályok kezdenek megtelni.

Míg két-három héttel ezelőtt, december végén Hargita megyében naponta egy-két esetet regisztráltak, és volt olyan nap, hogy egyet sem, most 222 új megbetegedés van - nyomatékosította, és ismét a védőoltás felvételére szólította fel a lakosságot. Leszögezte, kimutatták, hogy a három dózissal beoltott személyek esetében jelentősen csökken a betegség súlyos formáinak a kockázata, tehát nem helyénvaló az az érv, miszerint 'nem oltatjuk be magunkat, mert úgyis az oltottak is megfertőződnek'. Ezzel a hozzáállással csak veszélyeztetik az időseket és a krónikus betegeket - fűzte hozzá.

Hargita megyében a 30-45 évesek körében a legalacsonyabb az átoltottság, ők a legszkeptikusabbak, és szüleik, gyerekeik döntését is negatívan befolyásolják. Mindezek fényében rendkívül fontos a védőmaszk használata - nyomatékosította a DSP igazgatója.

A megyében ez idáig a legnagyobb napi új esetszámot, 189-et a negyedik járványhullám idején, 2021. október 18-án regisztrálták. Jelenleg 137 pácienst ápolnak a megye kórházaiban, otthoni elkülönítésben 798-an, karanténban 565-en vannak.

A prefektusi hivatal adatai szerint az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma kedden 3,46 volt a megyében, és 28 településen haladta meg a 3-at.

Kapcsolódók

Kimaradt?