Tar Gyöngyi: mérséklődik a koronavírus terjedése Hargita megyében

A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője szerint a megyében csökkenőben van az új koronavírusos fertőzések száma köszönhetően elsősorban annak, hogy a lakosság betartotta a hatóságok által meghozott korlátozó intézkedéseket.

Dr. Tar Gyöngyi az Agerpres hírügynökségnek kedden adott nyilatkozatában kifejtette, hogy a mostani csökkenés a múlt heti tetőzéshez képest tapasztalható. Még mindig vannak tipikus fertőzéses gócpontok főként idősotthonokban, kórházakban, azonban ezek is csökkenni kezdtek. Hozzátette, érdekes módon a gócokba kívülről, főleg a családokból, közösségekből kerül be a vírus, míg a kórházak esetében a pihenésre, illetve az átöltözésre kijelölt helyszíneken terjed a legjobban a fertőzés.

A megyei tisztifőorvos elmondta, hogy korábban hosszú egyeztetéseket folytatott azon települések vezetőivel, amelyek a karantén alá vonás szélén álltak, ugyanakkor méltatta a megyei készenléti felügyelőség munkáját, amely folyamatosan tájékoztatta a lakosságot.

Hangsúlyozta, hogy a vírus terjedésének mérséklődése a lakosság, a hatóságok, valamint az egészségügyi intézmények közötti jó együttműködés eredménye.

„A lakosság kommunikációs csatornákon történő elérése és tájékoztatása jó eredményhez vezetett, meg kellett győznünk őket, hogy közös érdekünk a vírus terjedésének mérséklése, hiszen senki nem akarja az ünnepeket karanténban tölteni. Legalább, amíg megérkezik az általuk már nagyon várt oltóanyag, amiről még azt sem tudjuk, hogy mikor és hogyan történik meg, addig ki kell tartanunk. Az egészségügyi alkalmazottak és az emberek erőfeszítésükben nem tarthatnak ki a végtelenségig” – fejtette ki az intézmény vezetője.

Hargita megyében az október 26-i adatok alapján 3,33 ezrelékes volt a fertőzöttségi ráta, ez a mutató keddre (november 10.) 2,7 ezrelékre csökkent. A szintén keddi adatok alapján a járvány kitörése óta 3720 Hargita megyei személy fertőződött meg, 126-an elhunytak.

(Címlapkép: Farkas Endre)

Kapcsolódók

Kimaradt?