Reagált a bírálatokra a Trumpékat korábban csimpánzoknak nevező kormányszóvivő

Reagált Ioana Ene Dogioiu, a Bolojan-kormány szóvivője azokra bírálatokra, amelyeket egy korábbi, a közösségi oldalán közölt bejegyzése miatt kapott. Kategorikusan cáfolta, hogy együttműködne a titkosszolgálatokkal. 

A Hotnews arról kérdezte Ioana Ene Dogioiut, befolyásolhatja-e a román-amerikai viszonyt az a korábbi Facebook bejegyzése, amelyben Donald Trumpot amerikai elnököt és JD Vance alelnököt „két csimpánznak, két gazfickónak” nevezett. Dogioiu azóta törölte posztot. 

Ioana Ene Dogioiu tagadta, hogy együttműködne a titkosszolgálatokkal Fotó: Ioana Ene Dogioiu Facebook oldala

Az Egyesült Államok volt romániai nagykövete, Adrian Zuckerman szerint Romániának komoly problémái lehetnek Trumppal az új kormányszóvivő miatt. Az egykori képviseletvezető „mélyen sértőnek” nevezte az Ilie Bolojan vezette kabinet döntését. „Az irániak, oroszok és kínaiak jelentik a gonosz tengelyét. Az amerikaiak pedig nemcsak Romániát, hanem egész Európát védik. Szóval amikor valaki gúnyt űz Trump elnökből, az nincs rendjén” – jelentette ki a volt nagykövet.

Dogioiu azt mondta, „minden embernek joga van a saját véleményéhez és kritikáihoz”, amerikai vízuma nincs, de azt nem is kért. „Az újságírói véleményeim, minden személyes meglátásom otthon maradt” – nyilatkozta a szóvivő. Mint mondta, most már hivatalos álláspontokat kommunil. „Egy kormányszóvivőtől nem lenne helyénvaló, hogy bármilyen kijelentést tegyen más államok vezetőiről” - fogalmazott Dogioiu.

A titkosszolgálatokkal való állítólagos együttműködés vádjaira válaszolva Dogioiu azt mondta, ezek a vádak az „korrupcióellenes harc melletti kiállásából” fakadnak. Kategorikusan tagadta az együttműködést: „Nem voltam, nem vagyok, és nem is szándékozom fedett ügynökké válni, vagy bármilyen formában együttműködni a titkosszolgálatokkal” - mondta a kormányszóvivő. Szerinte kommunikációs szempontból a leghatékonyabb olyan vádakat megfogalmazni, amelyeket nem lehet bizonyítani. „Az összeesküvés-elméletek csábítóak” – tette hozzá.

Adrian Zuckerman volt amerikai nagykövet bírálatát itt láthatják: 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?