Rafila szerint az orvosok fizetése nyolc százalékkal az asszisztenseké 30 százalékkal nő

A csütörtökön elfogadott sürgősségi kormányrendelet értelmében az egészségügyi asszisztensek fizetése 30 százalékkal, az orvosoké 8 százalékkal nő. A béremelés két szakaszban, márciusban és júniusban történik – közölte csütörtök este az egészségügyi miniszter.

Alexandru Rafila az Antena 3 műsorában azt nyilatkozta, az év eleji  ötszázalékos fizetésemeléssel együtt az egészségügyi asszisztensek bére 35 százalékkal nő, ami már szerinte „számottevő”. Az egészségügyben dolgozó műszaki, adminisztratív és gazdasági személyzet (TESA) 20 százalékos, a kisegítő személyzet 25 százalékos, az orvosok nyolcszázalékos fizetésemelésre számíthatnak, írja az Agerpres.

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels
Rafila azt mondta, az intézkedés a kormány és a minisztérium jóindulatát és arra irányuló szándékát bizonyítja, hogy javítsanak az egészségügyben dolgozók anyagi helyzetén. Kijelentette ugyanakkor, „nem hiszi”, hogy az államnak lehetősége van ennél nagyobb fizetésemelésre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?