Rafila: dönteni kell a végstádiumú betegek ellátásáról

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter bejelentette, hogy „hamarosan” közvitát kezdeményez arról, hogy milyen eljárással lehet a gyógyíthatatlan betegeket, akiknél a gyógyításhoz szükséges terápiás eszközök kimerültek, az intenzív osztályról a palliatív osztályra átszállítani. Erről egy televíziós műsorban beszélt, és hangsúlyozta, hogy egy ilyen áthelyezés nem minősül eutanáziának.

„Orvosként az a véleményem, hogy szükség van erre a vitára, megmondom azt is kik kell ebben részt vegyenek, és én kezdeményezem ezt a közvitát egészségügyi miniszterként, ott kell lenniük a szakmai társaságoknak, ott kell lenniük a betegszervezeteknek, és ott kell lennie az egyháznak ebben a vitában” – mondta Alexandru Rafila csütörtök este a Digi24 televíziós csatorna műsorában, számol be a News.ro.

Illusztráció | Fotó: Pexels

Palliatív ellátásban olyan betegek részesülnek, akik valamilyen súlyos, életet rövidítő betegségben szenvednek (pl. daganatos betegek, végstádiumú szív- és tüdőbetegek, végstádiumú szisztémás autoimmun betegek). A palliatív ellátás során az a cél, hogy a beteg szenvedést okozó tüneteit minél inkább csökkentsék, és a lehető legjobb életminőséget érjék el. Ennek érdekében a beteget és környezetét egy több szakemberből álló csapat is segíti, hogy mind a betegnek, mind a családjának testi-lelki támogatást nyújthassanak. Forrás: egeszsegvonal.gov.hu

Hangsúlyozta , hogy egy halálos beteg intenzív osztályról palliatív osztályra történő áthelyezése nem egyenlő az eutanáziával. „Jó, hogy az egyház részt vegyen ebben a vitában, pontosan azért, hogy elkerüljük az ilyen helyzetben felmerülő értelmezéseket, vagyis hogy a társadalom széles körűen képviselve legyen, és megértse, hogy egy olyan betegről beszélünk, akinek már nincsenek meg a gyógyuláshoz szükséges erőforrásai, és nem eutanáziáról van szó. Véleményem szerint Romániában az eutanáziát ki kellene venni a vitából, mert Romániában biztosan nincs társadalmi elfogadottsága ennek” – mondta a miniszter.

Elmondta azt is, hogy 2009-ben az Intenzív Terápiás Társaság felvetette a betegek intenzív osztályról a palliatív ellátási részlegre való áthelyezésének kérdését, de azóta sem született olyan következtetés, amelyet eljárásokba lehetne átültetni, mert „ez nemcsak orvosi döntés”, hanem kulturális és szociális kérdés is. Alexandru Rafila azt is elmondta, hogy országos szinten 3000 ágy van a palliatív osztályokon, és 4000-re lenne szükség. Hozzátette, hogy a jövő hét elején valószínűleg kezdeményezni fog egy ilyen vitát. Azt is felvetette, hogy egyes orvosi osztályokon „az intenzív osztályokhoz kapcsolódó” palliatív osztályokat kellene létrehozni, és e részlegek tevékenységét egy intenzív osztályos orvos koordinálná.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?