Radu Miruță: a drónok lelövése nem véletlen
Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerint a nem a véletlen műve, hogy huszonnégy órán belül két drónt is sikerült lelőniük, hanem a munka és a folyamatos odafigyelés eredménye.
A tárcavezető a Digi24-nek azt mondta, hogy nagyon mozgalmas a térség a Románia Ukrajna felőli határánál, az éjszaka során rengeteg drónt lehetett cirkálni a radaron. „Ma (szerk. megj.: szombat) reggel 8.20 órakor az egyik drón belépett Románia légterébe. Felszállt két román F-16-os vadászgép. Tizenegy perccel később sikerült bemérniük a fedélzeti radaron” – magyarázta, hangsúlyozva: két forrásból kell megerősíteni, hogy drónról van szó, és az a drón, amelyiket követték.

„Rekordidő alatt lelőtték” – méltatta a vadászpilótát Miruță, aki szerint pénteken azért nem sikerült ugyanilyen gyorsan megsemmisíteni a drónt, mert más volt a helyzet. „Tudom, hogy az emberek aggódnak, főleg a Duna-delta környékén élők, de garantálhatom, hogy a román hadsereg nagyon eltökélt és eszközeihez mérten mindent megtesz” – mondta, hangsúlyozva: sem pénteken, sem pedig szombaton nem történt sem személyi sérülés, sem pedig anyagi kár.
Kapcsolódó
Az ügyvivő miniszter az Antena 3-nak rámutatott arra, hogy nem F-16-sokat szoktak a drónok ellen bevetni, de a földi légvédelmi rendszer hatósugara korlátolt. Kérték ugyanakkor a NATO támogatását is, és már megrendeltek mindent, ami ahhoz szükséges, hogy teljes biztonsági szintre érjenek.
Mint ismerets, huszonnégy órán belül két drón is megsértette Románia légterét. Mindkét légi szerkezetet egy F-16-os vadászgép pilótája lőtte le.
CSAK SAJÁT