Politikai szappanopera a választások időpontjáról: pénteken újra tárgyal a koalíció

Marcel Ciolacu miniszterelnök kedden bejelentette: pénteken a koalíció vezetői egy újabb találkozón azt fogják megvitatni, hogy technikai szempontból kivitelezhető-e a választások összevonása.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségét is betöltő kormányfő a sajtónak kifejtette, hogy a demokráciát erősíti a magas választási részvétel, az európai parlamenti választásokon pedig rendszerint alacsony a szavazási kedv. Ezért merült fel a koalícióban, hogy összevonásuk a helyhatósági választásokkal erősítené a demokráciát - magyarázta. Hozzátette, hogy ezt az eljárást több uniós tagállam is alkalmazza, legutóbb Ausztria jelentette be, hogy ezt a megoldást választja.

Ciolacu kifejtette ugyanakkor azt is, hogy a választások összevonásának lehetnek technikai akadályai, mert elképzelhető, hogy szavazókörzetenként két szavazóhelyiséget kell kialakítani. Megjegyezte, hogy a Különleges Távközlési Szolgálatnak is lehet szava ebben az ügyben. „Nem rohanhatunk fejjel a falnak, nem tehetjük meg, hogy hozunk egy döntést, aztán rájövünk, hogy technikailag kivitelezhetetlen” - idézte az Agerpres a kormányfőt.

Technikailag megoldhatatlan az összevonás? Fotó: Borsi Balázs

Arra a kérdésre, hogy miért nem tudott megegyezni a hétfői tárgyalásokon a PSD a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) ebben a kérdésben, a kormányfő azt válaszolta: még nem állt rendelkezésre elegendő információ arról, hogyan fogják lebonyolítani az összevont választásokat. Hozzátette, várják az Állandó Választási Hatóság tájékoztatását is az eljárás törvényi feltételeiről.

Ciolacu tagadta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a hétfői tárgyalások egy esetleges közös államfőjelölttel kapcsolatos nézeteltérések miatt akadtak volna el. Kijelentette: a PNL elnökét, Nicolae Ciucát soha nem sértené meg azzal a kéréssel, hogy a liberálisok mondjanak le a saját államfőjelöltjükről a PSD jelöltje javára. „Nicolae Ciucă sem fog engem ilyesmire megkérni, mert az sértő lenne'”- fogalmazott a miniszterelnök. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?