Pályakezdőknek és egyetemistáknak kínálnak gyakornoki programot Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat és alárendelt intézményei működését tanulhatják meg és szerezhetnek gyakorlati tapasztalatot a közintézmények tevékenységéről azok a frissen diplomások vagy egyetemi hallgatók, akik részt vesznek a városháza által meghirdetett gyakornoki programban.
A gyakornoki program alatt a jelentkezőket a polgármesteri hivatal valamelyik irodájában vagy alárendelt intézményeknél helyezik el egy hónapig, így a fiatalok szakmai tapasztalatot szereznek, amit egyrészt hasznosítani tudnak a munkaerőpiacon, másrészt a gyakornoki program lejártával kialakulhat egy élő kapcsolat a gyakornokokkal, akik aktívan vehetnek részt további rendezvények szervezésében is.
Az idei gyakornoki program két alkalommal, egy-egy hónapig tart. A lehetőség iránt érdeklődő fiatalok és pályakezdők június 20. és július 7. között jelentkezhet a www.sepsi.ro internetes oldalon közzétett formanyomtatvány kitöltésével, önéletrajzzal és egy igazolással az oktatási intézményüktől, amely azt bizonyítja, hogy a jelentkező egyetemi tanulmányokat folytat vagy nemrég fejezte be azokat. A dokumentumokat a kata.dobai@sepsi.ro címre szükséges elküldeni július 7-ig.
A jelentkezők július 11. és 15. között személyes beszélgetésen vesznek részt, annak érdekében, hogy a tanulmányaiknak és érdeklődési körüknek megfelelően választhassák ki a program szervezői a szakirodát vagy alárendelt intézményt, ahol majd a gyakorlatot végzik. A programban idén összesen 20 fiatal vehet részt, az első csoport július 18. és augusztus 12., a második pedig augusztus 13. és szeptember 9. között.
CSAK SAJÁT