PSD-javaslat: ha kilép a kormánykoalíció egyik tagja, előre hozott választásokat írjanak ki

Alkotmánymódosító javaslatot szándékozik benyújtani az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD): az indítvány szerint, ha a kormánykoalíciót alkotó pártok valamelyike felmondja az együttműködést, automatikusan kiírnák az előre hozott parlamenti választásokat – jelentette ki Marcel Ciolacu PSD-elnök.

A DC News-nak nyilatkozó Ciolacu Olaszországot említette példaként, rámutatva, ott így működnek a dolgok: nem lehet változtatni menet közben a játékszabályokon, ha pedig ez mégis megtörténik, előre hozott választásokra kerül sor.

Arra a kérdésre, hogy mikor szándékozik a PSD előállni az alkotmánymódosító javaslattal, Cioalacu azt válaszolta, hogy „egy csapat, amelynek Titus Corlăţean, Robert Cazanciuc és több egyetemi tanár is tagja”, már dolgozik a projekten, és több módosító javaslatot tesznek majd.

„Nagyon jól tudjuk, hogy az alkotmányba foglaltak miatt Romániában nagyon nehéz előre hozott választásokat tartani. A demokráciában előre hozott választásokra is szükség van. Azt hiszem, mi vagyunk az egyetlen európai ország, ahol az elmúlt 30 évben nem voltak előre hozott választások” – mondta.

„Tájékoztatom az államelnököt, hogy a jelenlegi parlament nem tükrözi már a románok választási akaratát. Ha holnap választások lennének, a PSD túlnyomó többséggel – és nem csupán 4-5 százalék különbséggel – nyerne. És mit teszel ilyen esetekben? Előre hozott választásokat írsz ki” – fogalmazott Ciolacu.

(Nyitóképen: Marcel Ciolacu | Fotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?