Ötvenkét-pontos követeléslistával rukkolt elő a hazai LMBT+ közösség

A MozaiQ, az LMBT+  (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) közösség jogait védő szervezet pénteken tette közé az 52 követelését tartalmazó listát. A civil szervezet felszólítja a pártokat, hogy a választási „szuperévben” fogadják el az 52 intézkedést.

Az LMBT+ közösség az egyik leginkább diszkriminált, kiszolgáltatott és marginalizált csoport Romániában, ezért erre a listára feltétlenül szükség van, és követeléseinek teljesítését minden politikai döntéshozónak vállalnia kell, áll a civil szervezet sajtóközleményében.Fotó: Borsi Balázs
„A választási szuperévben 52 követeléssel fordulunk a politikai osztály és a társadalom elé az LMBT+ közösség különböző kérdésekben, a meleg párok jogi elismerésétől kezdve a transzneműek törvény előtti elismerésén át az oktatás vagy az egészségügy területéig. Az LMBT+ jogok a román demokrácia lakmuszpapírja, nincs demokrácia LMBT+ jogok nélkül. Nyilvános felhívást intézünk a politikai pártokhoz, hogy választási programjukba foglalják bele néhány, ha nem az összes követelésünket. Készülünk a választásokra, tudjuk, hogy bonyolult lesz, tudjuk, hogy a konzervatív diskurzus erősödik és uralja a politikai színteret, de ez nem akadályoz meg minket abban, hogy tegyük a dolgunkat és szolgáljuk közösségünket, hangosan és világosan kimondva: a mi ügyeink is számítanak, mi is állampolgárok vagyunk, akik megérdemlik, hogy az állam tisztelettel bánjon velünk, szükségünk van képviseletre és a problémáink megoldására. Nem, nem megyünk sehova, nem tűnünk el az éterben, emberek milliói vagyunk, akik a politikai osztálytól várják a változást az LMBT jogok terén" – mondta Vlad Viski, a MozaiQ ügyvezető igazgatója.

Íme néhány a romániai LBGT+ közösség követelései közül:

  • Az élettársi kapcsolatok legalizálása

  • Rögzítsék törvényben a transzneműek anyakönyvi okmányainak módosítására vonatkozó eljárást. Ezt a folyamatot adminisztratív úton, és nem bírósági döntésen keresztül kell lefolytatni.

  • A szociális jóléti igazgatóságok alkalmazottainak és az állami közszolgáltatási rendszer alkalmazottainak folyamatos képzése.

  • Szigorúbb szankciók, ha az Országos Diszkriminációellenes az LMBT+ közösséggel szembeni diszkriminációt állapít meg.

  • Folyamatos, hosszabb ideig tartó kezelés biztosítása a HIV-fertőzöttek számára (3 hónap helyett havonta).

  • A szexuális irányultság és/vagy nemi identitás alapján történő véradás tilalmának eltörlése.

  • Munkacsoport létrehozása a Legfelsőbb Bírói Tanácson belül az LMBT+ ügyekkel kapcsolatos joggyakorlat egységesítése érdekében.

  • Létre kell hozni egy, a szexuális irányultsággal és nemi identitással foglalkozó kutatóintézetet a Parlament keretében.

  • A rendőrök, csendőrök, honvédségi és titkosszolgálati alkalmazottak folyamatos képzése a szexuális irányultsággal és nemi identitással kapcsolatos releváns kérdésekről speciális tanfolyamokon keresztül.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?