banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Ötvenhárom alkalommal próbálkozott egy hazánkfia a sofőrvizsgán – eredménytelenül

Egy suceavai férfi 53-szor vett részt a gépkocsivezetői jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti vizsgát, és minden alkalommal megbukott – jelentette be Alexandru Moldovan prefektus.

„Támogatjuk az autósiskolákat, és ragaszkodunk ahhoz, hogy a leendő sofőrök a képzés során szilárd gyakorlati és elméleti tudást szerezzenek. Anélkül, hogy neveket említenénk, vannak olyanok, akik 53 alkalommal próbálkoztak az elméleti vizsgán" – idézi a prefektust az Obiectiv de Suceava.
Ugyanerről a suceavai férfiról pedig a prefektus elmondta, hogy kétszer eljutott ugyan a gyakorlati vizsgáig, de azon is megbukott.Fotó: Agerpres
„Mindannyian azt szeretnénk, hogy közlekedésben résztvevők alapos tudással rendelkezzenek" – mondta, hozzátéve, hogy a 19 és 44 év közötti fiatalok is sorozatosan megbuknak a vizsgákon.

„Egy 27 éves férfit tízszer utasítottak el az elméleti vizsgán és tizenkétszer a gyakorlati próbán, négyszer pedig nem jelent meg. Egy 40 éves hölgy letette az elméleti vizsgát, de a gyakorlati próbán nyolcszor bukott meg, egy 22 éves nő nyolcszor próbálkozott sikertelenül az elméleti vizsgán, egy 26 éves hölgy kilencszer, egy 19 éves nő hatszor próbálkozott eredménytelenül, egy másik szintén 19 éves nő hétszer, egy 44 éves hölgyet 12 alkalommal utasítottak el az elméleti vizsgán" – sorolta a prefektus.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?