Őrkőn szervezett felvilágosító akciót a Máltai Szeretetszolgálat

Bár az elszigetelt, szegregált közösségeket sem kerüli el a koronavírus járvány, esetükben gondot jelent, hogy nehezebben jut el a hivatalos tájékoztatás, miközben gyorsan terjednek a tévhitek és álhírek.

Ilyen helyzetben van a Sepsiszentgyörgy peremén lévő Őrkő negyed is, ahol felvilágosító akciót szervezett a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat. Székely Róbert programfelelős szerint a máltás önkéntesek 80 őrkői felnőttnek tartottak tájékoztatást a koronavírus terjedésének megelőzőzéről, a  higiéniai szabályokról, és az oltás fontosságáról, illetve egészségügyi csomagokat osztottak szét és a gyerekeknek környezettudatosságra nevelő tevékenységeket is szerveztek.

Székely Róbert rámutatott, hogy az Őrkő negyedben már a pandémiát megelőző időszakban is gondot jelentett a higiéniai szabályok betartása, ezért egyrészt azt próbálták megértetni a közösséggel, hogy miért fontosak ezek és milyen következményekkel jár az elmulasztásuk. Emellett tudatosították a koronavírus fertőzés veszélyeit és az óvintézkedések – kézmosás, távolságtartás és maszkviselés – fontosságát. A koronavírus elleni védőoltás kapcsán elmondták, hogy miért van szükség a védelemre és miként lehet igényelni a vakcinát.  

A Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi programfelelőse szerint a romákhoz nehezebben jut el a hivatalos tájékoztatás, ezzel szemben gyorsan terjednek körükben az oltáshoz kapcsolódó tévhitek és álhírek. Az Őrkőn terjedő szóbeszéd szerint az oltással megmérgezik őket. Azt mondják: „mágnest ültetnek be az oltással, megáll a vállon a tíz banis”, mondta Székely Róbert, aki szerint mindezekért fontos a folyamatos információközlés és felvilágosítás ebben a témában, hogy elkerülhetőek legyenek a félreértések és megelőzzék a pánikhelyzet kialakulását.

Kapcsolódók

Kimaradt?