banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Optimista a pénzügyminiszter – szerinte nem drágulnak a hitelek a banki többletadó miatt

Nem fognak drágulni a hitelek a bankokra kivetett többletadó miatt – nyilatkozta szerda este a pénzügyminiszter.

Marcel Boloş sajtótájékoztatóján részletesen ismertette a költségvetési hiány csökkentését célzó törvénytervezetbe foglalt intézkedéseket, miután aznapi ülésén a kormány első olvasatban tárgyalta a jogszabályjavaslatot, amelyért felelősséget készül vállalni a parlamentben.

A tervezet egyebek mellett előírja, hogy a bankoknak a profitadó mellett az árbevételük 1 százalékának megfelelő adót kell fizetniük évente.

Illusztráció: AdobeStock

A tárcavezetőnek meggyőződése, hogy az intézkedés nem vezet a hitelek drágulásához. Elmondta, hogy 41 bank van Romániában, és az árbevételük 1 százalékának megfelelő adó becsléseik szerint összesen 336 millió lejes többletbevételt jelent majd a költségvetésnek. Hozzátette, a napokban az egyik bankigazgató azt mondta, „a 3 százalékos többletadót is elbírták volna".

Boloş megköszönte a bankoknak, hogy megértették az intézkedések szükségességét „ebben a nehéz időszakban, amikor nagyon oda kell figyelni, hogy mire költjük a közpénzt, és amikor szolidaritásra van szükség".

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?