Önzetlenség-díjjal ismerték el szociális dolgozók munkáját

Aktuális kihívások és jövőkép címmel szervezett szakmai konferenciát a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és Hargita Megye Tanácsa hétfőn, a 19. Hargitai Megyenapok alkalmával. Szociális szférában dolgozó közel 120 szakember vett részt a konferencián, többek között a Maros, Hargita és Kovászna megyei igazgatóságok képviselői.

A rendezvény célja a gyermek-, felnőtt- és idősvédelem területén dolgozó civil szervezetek, valamint a három székelyföldi megye szociális és gyermekvédelmi igazgatóságainak szakemberei közötti párbeszéd kialakulásának elősegítése volt.

Fotó forrása: Hargita Megyei Tanács

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntőbeszédében elmondta, összefogás nélkül a szociális kérdéseket nem lehet megoldani, a jogszabályokon kívül szükség van a szolidaritásra is. Sok munka és nehézség jellemzi ezt a területet, de inspiráló eredményeket tudnak felmutatni, mondta a megyeelnök. Hozzátette: nyitottak kell legyünk, hiszen minden közösségben vannak segítségre szorulók. Ez az a terület, ahol folyamatos tanulásra van szükség, és mégis érik támadások azokat is, akik ezt az áldozatos munkát végzik.

A továbbiakban a megyei önkormányzat részéről Borboly Csaba átadta az Önzetlenség Díjat a Hargita Megyei Sérültek Egyesülete, a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon és az udvarhelyszéki Orbán Alapítvány képviselőinek, valamint a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szakembereinek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?