Tízmillió lejt kap a Hargita megyei gyermekvédelem

Szerdán, november 22-én kormányhatározattal fogadták el 36 megye gyermekvédelmi rendszereinek költségvetés-kiegészítését összesen 239,88 millió lejjel. A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság így tíz millió lejt kap a kormány tartalékalapjából.

Amint arról korábban többször is írtunk, az intézmény idén szeptemberben került válságos helyzetbe, amelynek dolgozói két alkalommal is tiltakozó megmozdulást tartottak. Elekes Zoltán igazgató örömét fejezte ki, hogy beérett erőfeszítésük és nagy segítséget jelent, viszont dolgozniuk kell a továbbiakban, hogy az igazgatóság pénzhiány miatt elmaradt dolgait rendezni tudják.

„Nagyon örvendünk a megszavazott összegnek, igyekszünk kihasználni az alapokat, ugyanis most már csak egy hónap van hátra az évből. Ez összeg elegendő lesz arra, hogy az adósságainkat törlesszük és még egy kis tartalékunk is marad a következő évre. A tartalékra azért van szükségünk, mert idén is jóval hamarabb koldusbotra jutottunk volna, ha a tavalyról nem maradtak volna meg bizonyos összegek” – fejtette ki a Maszolnak Elekes Zoltán.

Az igazgató hozzátette, hogy az alkalmazottak elmaradt béreit és azok járulékos költségeit is pótolni tudják, ugyanakkor az elhelyező központokban élő gyermekeknek nem kell többé fagyoskodniuk és élelemre, valamint tisztálkodási szerekre is jut majd a pénzből.

Elekes Zoltán köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki a nehéz helyzetben a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság segítségére sietett. Mint mondta, külön örömmel tölti el, hogy sokan anélkül segítettek, hogy az ők kérték volna.  

Borboly Csaba a kormányhatározattal kapcsolatban elmondta, a kormány ezzel elismerte, hogy hibázott. Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint szomorú, hogy csak Hargita megyéből emelték fel igazán a hangjukat és hívták fel a súlyos problémára a figyelmet. A megyeelnök ugyanakkor megköszönte az RMDSZ parlamenti frakcióinak a közbenjárást és Elekes Zoltánnak, hogy mindvégig együttműködve tudták kimozdítani a válságos helyzetből az ügyet.

Kapcsolódók

Kimaradt?