Oltásparancsnok: még nincs itt a negyedik hullám vége, a vírus terjedésének a hideg is kedvez

Az oltáskampányt koordináló országos bizottság elnöke szerint az oktatás újrakezdése a koronavírusos fertőzések számának emelkedéséhez fog vezetni.

Keddi sajtótájékoztatóján Valeriu Gheorghiţă újságírói kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy az iskolai oktatás és az ehhez kapcsolódó tevékenységek elkezdése a szünidők lejárta után korábban is növelte az esetszámokat.

Ezt a katonaorvos azzal magyarázta, hogy az emberek mobilitásának és a közöttük lévő interakciók számának növekedése kedvez a koronavírus terjedésének. Hangsúlyozta, hogy nem kizárólag a gyerekek iskolai jelenlétére utal, hanem az összes ehhez kapcsolódó tevékenységre, többek között a diákok által sokszor zsúfolt tömegközlekedési eszközökön megtett útra az otthonuktól az iskoláig és vissza.Forrás: gov.ro

Valeriu Gheorghiţă szerint a vírus terjedésének a hideg évszak is kedvez, mert az emberek többet ülnek zárt helyiségekben, és ritkábban szellőztetnek. A szakember hangsúlyozta: hamis az az üzenet, hogy a járvány negyedik hulláma „megszűnőfélben van”. Szerinte a járványhelyzet ugyan stabilizálódni látszik, de ez nem jelenti a negyedik hullám végét. Példának hozta fel azokat az európai országokat, ahol az utóbbi napokban jelentős mértékben nőttek a fertőzésszámok.

Gheorghiţă ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a magas átoltottságú európai országokban az esetszámok emelkedése nem jár együtt a súlyos megbetegedések és a halálesetek számának növekedésével. A katonaorvos kitért arra is, hogy szükség van az első két adag vakcina beadása után a harmadik, úgynevezett emlékeztető dózis beadására is, tekintettel arra, hogy a fertőzött személyek 35-40 százaléka több mint öt hónapja kapta meg az oltóanyag második adagját.

Emelkedett az újonnan beoltott tanárok száma

Ismertette azt is: az utóbbi héten több mint 3200 tanár és több mint 3100 diák oltatta be magát. Valeriu Gheorghiţă elmondta, országszerte 52 iskolai oltóközpont működik. Az utóbbi héten 3135 tanulót oltottak be, ez 17 százalékkal több, mint egy héttel korábban (2677).

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A tanárok és tanügyi személyzet közösségeiben több mint 200 százalékos az oltásra jelentkezők számának növekedése az előző héthez képest: 3255 iskolai alkalmazott kérte a vakcinát az elmúlt hét során, míg az ezt megelőző héten ez a szám csak 1020 volt.

Az emlékeztető oltást eddig 1 037 000 személy kapta meg Romániában; 15,5 százalékuk az egészségügyi vagy szociális gondozói ágazatban dolgozik, 60,1 százalékuk a veszélyeztetett kategóriába tartozik (65 év fölötti vagy krónikus beteg), és körülbelül 5,4 százalékuk dolgozik a tanügyben.  

Mint ismert, a jelenlegi szabályok szerint azokban az óvodákban és iskolákban folytatódhat jelenléttel az oktatás, amelyek alkalmazotti közösségének átoltottsága meghaladja a 60 százalékot.

Kapcsolódók

Kimaradt?