AUR: ne a tanügyi alkalmazottak oltási arányától tegyék függővé a jelenléti oktatást

Diszkriminatívnak nevezi a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), hogy az iskolák munkaközösségének átoltottságától teszik függővé a jelenléti oktatást. A párt azt kéri a tanügyminisztériumtól, hogy vonja vissza erre vonatkozó döntését.

Claudiu Târziu és George Simion, az AUR társelnökei | Fotó: MTI/Bárányi IldikóAz AUR azt írta közleményében, hogy diszkriminatívnak tartja, hogy csak azokban az iskolákban engedélyezik a jelenléti oktatást, ahol a munkaközösség legalább 60 százaléka be van oltva a koronavírus ellen. Az intézkedés elsősorban a falun élő gyerekeket érinti hátrányosa, akiknek az online oktatáshoz nélkülözhetetlen technológiai eszközök nem állnak rendelkezésükre.

„Az AUR kéri, hogy a tanügyminisztérium sürgősen vizsgálja felül a Raed Arafat által meghozott döntést” – olvasható a közleményben.

Claudiu Târziu szenátor, az AUR társelnöke szerint a minisztérium által bevezetett intézkedés ráadásul „mélységesen erkölcstelen is”, mert a hatóságok ezzel a tanárokra próbálják hárítani saját inkompetenciájukból származó vétküket, és gyűlölködést szítanak szülők és tanárok csoportjai között egy olyan időszakban, amikor a társadalmi feszültség már amúgy is tetőfokára hágott.

Kapcsolódók

Kimaradt?