Oltásparancsnok: az egészségügyi nevelést már iskolában el kell kezdeni, hogy az oltakozás a normalitás része legyen

Egészségügyi neveléssel lehetne elérni, hogy az oltakozás a normalitás része legyen, nem pedig valamilyen rendkívüli cselekedet – vélekedett az országos oltáskampányt koordináló katonaorvos.

,,A járvány fontos tanulsága, hogy egy rendkívül jól kidolgozott és fenntartható megelőző programokra van szükségünk, az egészségügyi nevelést már az iskolában el kell kezdeni. Az oltást normalitásnak kellene tekinteni, nem rendkívüli cselekedetnek vagy hősies tettnek” – jelentette ki egy keddi videókonferencián Valeriu Gheorghiță. ,,Az évtizedek óta tartó oltakozás költséghatékony intézkedés, amely több millió ember életét mentheti meg" – magyarázta a katonaorvos.

Megemlítette, a COVID-19 elleni immunizálás logisztikai hálózatát Románia számára rekord idő alatt sikerült elérni, ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy Románia több mint 20 millió adag koronavírus elleni vakcinát kapott, ez idáig ennek a 60 százalékát használták fel. Hozzátette, Románia adomány vagy viszonteladás útján segítséget nyújt azoknak az országoknak, amelyek nem jutottak hozzá idejében a vakcinákhoz.

(Címlapfotó forrása: Agerpres)

 

Kapcsolódók

Kimaradt?