Nyolcból hat – Arad felé is megnyílnak az átjárók Nagyváradon
Péntek reggel nyitották meg a negyedik felüljárót abból a nyolcból, amit Nagyvárad és a metropoliszövezet legfontosabb közlekedési csomópontjaiba terveztek. Hétfőn újabb átjárók átadására készülnek.
A Bihar megyei tanács tájékoztatása szerint péntek reggel 7 órakor megnyitották a forgalom előtt azt a felüljárót, amit Nagyvárad körgyűrűje, valamint a megyeszékhelyt Félixfürdővel összekötő vasútvonal kereszteződésében építettek. Ezt csak tram-trein felüljárónak nevezik, mert a majdani tram-train közlekedésekor hivatott tehermentesíteni a forgalmat a térségben.
.jpg)
Ez a négysávos felöljáró összesen 810 méter hosszú és az országos helyreállítási terv (PNRR) által 37,3 millió lejből finanszírozták.
A korábban megtervezett nyolc felül- és aluljáró közül ez volt a negyedik amelyiket már átadtak. A Fugyivásárhely (Oșorhei) Élesd felőli kijáratánál, a község körgyűrűje, a Fugyiba (Fughiu) vezető út és az 1-es jelzésű főút kereszteződésében lévő körforgalom felletti útszakaszt tavaly ősszel nyitották meg, a nagyváradi és a fugyivásárhelyi körgyűrűk kereszteződésében, a Metro raktáráruház környékén épült felüljárót pedig a héten, idén nyáron adták át, akárcsak a 19-es jelzésű országút és a nagyváradi Bihari út kereszteződésében épült átjárót. Mindegyiket uniós támogatással kivitelezték.
Hasonlóképp azt az Aradi úti alul- és felöljárót, amelyet hétfőn 11 órakor nyitnak meg a forgalom előtt a 79-es országúton. Ott, mint korábban írtuk, a körgyűrű körforgalma alatt vezetik el az autós forgalmat, majd az ERA bevásárlóközpont környékén – a repülőtér előtt – felöljáró tehermentesíti a közlekedést. Amúgy itt gyalogos aluljárót is építettek.
Az autós forgalomnak szánt aluljáró 406 méter hosszú, a felüljáró 535 méter. A két projekt együttes értéke több mint 73 millió lej, amit a PNRR révén finanszíroztak, ezért is volt fontos, hogy ebben a hónapban elkészüljön.
Jelenleg még dolgoznak Nagyváradon a Tudor Vladimirescu, Oneștilor és a Lăpușului utcák kereszteződésében épülő aluljárón, míg a nyolcadik átjárót a Mátyás utcába tervezik, de még csak most fogják közbeszerzésre bocsátani a munkálatokat.
CSAK SAJÁT