Novák Károly Eduárd: minden gyerek tanuljon meg úszni és korcsolyázni

Minden gyerek tanuljon meg úszni és korcsolyázni, az iskolai napok pedig kezdődjenek 45 perc mozgással és táplálkozással – ismertette terveit a Digi24 televízióban Románia új ifjúsági- és sportminisztere, Novák Károly Eduárd, az ország egyetlen paralimpiai bajnoka.

Az interjúban az RMDSZ-es politikus Csíkszereda volt polgármesterét hozta fel példaként, aki azt kérte az iskoláktól, hogy minden osztályt hetente vigyenek el úszni és korcsolyázni.

A miniszter arról is beszélt, hogy nem tartja helyesnek, hogy a sporttanárok egy része az online oktatás idején is tornaterembe illő gyakorlatokat követeltek a diákoktól, videón. Véleménye szerint néhány egyszerű tornagyakorlat célravezetőbb lett volna, sokkal fontosabb a rendszeres mozgás megtanítása, mert „a virtuális világ most elrabol”.Fotó: Ifjúsági- és Sportminisztérium

Novák Károly Eduárd úgy fogalmazott, hogy „a világért se” hagyta volna ki azt a lehetőséget, hogy miniszter legyen, hiszen ez olyan esély a romániai sport támogatására, amiről nem is álmodott. Véleménye szerint elsősorban azokat a sportágakat kellene finanszírozni, amelyekben Romániának esélye van érmet szerezni, mint például a torna, az evezés, a súlyemelés, az atlétika, az úszás, a kerékpározás. Azt is hozzátette, hogy szíve szerint már januártól újranyitná a stadionokat a megfelelő járványügyi szabályok betartásával, de ez a döntés nem csak tőle függ.

Novák Károly Eduárd gyorskorcsolyázó volt, amikor 1996-ban autóbaleset miatt fel kellett hagynia ezzel a sporttal, így lett kerékpáros paralimpiai bajnok. Elárulta, hogy politikusként sem hagy fel a sportolással, sőt indulni készül a tokiói olimpián, így ő lehet az első miniszter, aki sportolóként ilyen szintű versenyen venne részt.

Kapcsolódók

Kimaradt?