Cseke Attila: a közigazgatás decentralizációjáért fogok dolgozni

A decentralizáció, a települések, megyék és régiók fejlettsége közötti különbség csökkentése, és a helyi közösségek fejlesztése mellett az új bölcsődék építése lesz a szaktárca prioritása – jelentette be Cseke Attila, az RMDSZ és a kormánykoalíció miniszterjelöltje a parlamenti meghallgatásokon.

„A decentralizációban hiszek. Ismerem a központosítás csökkentése előtti és utáni helyzetet, hiszen az egészségügyi miniszteri mandátumom alatt hajtottuk végre az egészségügyi rendszer decentralizációját, és ez a korházak fejlesztéséhez vezetett. A közigazgatásban is decentralizációra van szükség, csak így nyújthatnak a közintézmények megfelelő szolgáltatásokat az állampolgároknak” – mondta el a fejlesztési és közigazgatási szaktárca élére jelölt RMDSZ-es szenátor.

Cseke Attila elmondta: a PNDL fejlesztési program folytatására van szükség a helyi közösségek fejlődése érdekében. A miniszterjelölt ugyanakkor olyan, a társadalom gondjaira pontszerű választ adó intézkedések foganatosítását helyezte kilátásba, mint például a bölcsőde-rendszer fejlesztése. 

„Annak érdekében, hogy a fiatal párok családot alapíthassanak, és a fiatal anyák visszatérhessenek dolgozni gyermekvállalás után, új bölcsődéket kell építeni. Uniós viszonylatban Románia áll a leggyengébben a bölcsődék számát illetően. Az Eurostat adatai szerint az országban elő, három év alatti gyermekek csak három százalékénak van helye bölcsődében. 368 bölcsőde van országszerte, ez átlagban megyénként kevesebb, mint 10. Sürgős fejlesztéseket kell foganatosítani ezen a területen” – fogalmazott Cseke Attila.

(Címlapfotó forrása: Varga Zoltán)

Kapcsolódók

Kimaradt?