Nordis-botrány: már ezer kárvallottról és százmillió eurós kárról beszélnek

A Nordis-ügy kárvallottjainak képviselőivel találkozott kedden Nicolae Ciucă szenátusi elnök, valamint Gabriel Andronache és Cristian Niculescu-Ţâgârlaş liberális párti törvényhozók.

Már indítványozta a házbizottságoknak a Nordis-ügyet kivizsgáló vegyesbizottság létrehozását, mert megoldást kell találni a kárvallottak helyzetére. Azt is elmondta, októberi információi szerint közel 80 természetes és jogi személy volt érintett, később már 400 kárvallottról szerzett tudomást, és kedden a találkozó résztvevői arról tájékoztatták, hogy összesen több mint ezren vannak országhatáron belül és kívül, idézi Ciucă tájékoztatását az Agerpres hírügynökség.

A kárvallottak elmondása szerint egy részük adásvételi szerződést írt alá az ingatlanokra és ki is fizette a lakásárat, mégsem költözhettek be a lakásokba, sőt, az ingatlanok egy része fel sem épült. A legtöbben azonban úgy fizették ki a vágyott lakást, hogy nem is írták alá a szerződést.Fotó forrása: Nordis honlapja

A megbeszélésen részt vevő egyik érintett szerint a kár eurómilliós, de az is lehet, hogy „százmillió eurós” nagyságrendű. A sajtónak nyilatkozó kárvallott azt mondta, véleménye szerint ekkora léptékű csalásért a közintézmények – fogyasztóvédelmi hatóság, kataszteri hivatal, építkezési felügyelőség – hanyagsága is okolható.

A kárvallottak ugyanakkor reményüket fejezték ki, hogy az ügyet kivizsgáló parlamenti bizottság fényt derít a teljes Nordis-ügyre és az okozott kár valós értékére.

A sajtóban megjelent hírek szerint a Nordis vállalat ugyanazokat a luxuslakásokat többször is eladta különböző ügyfeleknek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?