Nincs köze a Tisza Párthoz Kátai István kezdeményezésének?
Alapítókat keres egy új erdélyi magyar párthoz Kátai István Magyarországon élő színművész, a Kossuth Tisza Sziget alapítója. A formáció a Romániai Magyar Egységpárt nevet viselné. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt mondta, információi szerint a kezdeményezéshez nincs köze a Budapesten kormányzásra készülő Tisza Pártnak.
„Szeretnél egy új kezdet alapító tagjai között lenni? A Romániai Magyar Egységpárt három alapító tagot keres, akik aktívan részt vennének egy egységre, valódi képviseletre és közösségi felelősségre épülő politikai mozgalom felépítésében. Olyan embereket várunk, akiknek van kezdeményezőkészségük, jövőképük, és nem csak beszélni akarnak a változásról, hanem tenni is akarnak érte” – írja Facebook oldalán Kátai István.

A Kossuth Rádiónak adott keddi interjújában Kelemen Hunor is reagált a kezdeményezésre. Arra emlékeztetett, hogy Romániában korábban volt egy román egységpárt is (a Gheorghe Funar nevével fémjelzett magyarellenes PUNR - a szerk.). A műsorvezető kérdésére, miszerint ennek a formációnak köze van-e a Magyar Péter vezette Tisza Párthoz. az RMDSZ elnöke azt válaszolta: nincsenek olyan információi, hogy ebben a magyarországi választások győztese részt venne. A kérdésre, hogy erről tárgyalt-e a leendő magyar miniszterelnökkel, Kelemen Hunor azt mondta, a múlt hét óta nem beszélt Magyar Péterrel, de közben kapott olyan információkat, amelyek cáfolják, hogy a Tiszának bármi köze lenne ehhez. „Remélem, hogy ezt előbb-utóbb megerősítik hivatalosan, ez nem az én feladatom” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
A pártalapításra készülő sepsiszentgyörgyi születésű színész Kossuth Tisza szigete a Szabad Székely Mozgalommal közösen április 8-án egy alig tízperces, meglehetősen kellemetlen hangulatú megmozdulással került a hírekbe. A flashmobot szervezők az erőszak minden formája ellen kívántak fellépni, de az eseményen 30-40-en gyűltek össze. A megmozdulás szokatlan módon zárult: Kátai István elénekelte a Hazám, hazám című áriát Erkel Ferenc Bánk bán című operájából. A jelenlevők feszengve hallgatták végig az előadást, majd szétszéledtek.
CSAK SAJÁT