Nicuşor Dan szerint a román demokrácia érettségből jól vizsgázott
Románia egy mélyreható nemzeti megbékélési folyamat és az államhatalmi ágak közötti egyensúly újjáépítésének kezdetén áll – jelentette ki csütörtökön Nicuşor Dan a Bukarestbe akkreditált nagykövetekkel tartott éves találkozóján.
Az Agerpres beszámolója szerint az államfő beszédében felidézte, hogy 2025-ben lezárult egy elhúzódó és nehéz választási ciklus, amelyet „hibrid háborús kihívások” is kísértek, ennek ellenére a román demokrácia érettségből jól vizsgázott.

Az elnök hangsúlyozta: mandátuma kiemelt prioritásai közé tartozik a jogállam megerősítése és a korrupció elleni küzdelem, amelyek az új nemzetbiztonsági stratégiában is szerepelnek. Mint fogalmazott, „csak egy független és hatékony igazságszolgáltatás, valamint egy tisztességes és professzionális közigazgatás” képes helyreállítani az állami intézmények működését és visszaszerezni az állampolgárok bizalmát.
Nicuşor Dan szerint a stabil politikai környezet kiszámíthatóságot teremt, nemcsak belföldön, hanem a külső partnerek számára is, ami ösztönzi a politikai együttműködést, a nemzetközi kereskedelmet és a beruházásokat. Az államfő elmondta, hogy a 2025-ben a politikai és kormányzati stabilitás megteremtése, valamint a sürgető költségvetési konszolidáció volt a legfontosabb teendő. Mint fogalmazott, rövid idő alatt „fájdalmas, de elkerülhetetlen intézkedéseket” kellett meghozni, amelyek makrogazdasági szinten meghozták a várt eredményeket: Románia jelentősen csökkentette a költségvetési hiányt, és mérsékelt gazdasági növekedéssel zárta a 2025-ös évet.
Hangsúlyozta, hogy a tavaly elindított közigazgatási és pénzügyi reformok megerősítik az államot, és az állampolgárok, a magánszektor és a közintézmények összehangolt erőfeszítését olyan közpolitikákkal kell párosítani, amelyek lehetővé teszik a gazdaság újraindítását. Ez a célkitűzés 2026-ra és 2027-re is érvényes - tette hozzá. „Csak egy szilárd, kiszámítható és koherens belföldi helyzet képes hatékony diplomáciai eszközöket létrehozni” – emelte ki Nicuşor Dan, hozzátéve, hogy ez a megállapítás a jelenlegi nemzetközi kontextusban különösen érvényes.
CSAK SAJÁT