Nicuşor Dan: az ország biztonságának erősítése a prioritás

Románia a transzatlanti térség, a NATO keleti szárnya és a régió biztonságának erősítéséhez egyaránt hozzájárul – jelentette ki Nicuşor Dan államfő kedden, a román diplomácia éves értekezlete (RADR) alkalmából a Cotroceni-palotában tartott beszédében.

Az elnök szerint a román diplomácia három fő célkitűzése az ország biztonságának erősítése, a határon túli román közösségek támogatása és a gazdaságdiplomácia fejlesztése. „Egyes területeken többet, másokon kevesebbet haladtunk előre. Az idei év jobb lesz” – fogalmazott az Agerpres szerint.

Üzent az államfő. | Fotó: Nicușor Dan Facebook-oldala

A biztonságpolitika kapcsán az államfő hangsúlyozta, hogy Románia igyekezett megerősíteni szerepét a többoldalú együttműködési keretekben. Felidézte, hogy Bukarest adott otthont a Bukaresti Kilencek (B9) csúcstalálkozójának, amelyen részt vett a NATO főtitkára, valamint az Egyesült Államok és Ukrajna képviselője is. Elmondta, hogy Románia tagja az Európai Unión belüli keleti szárny együttműködési formátumának, a helsinki formátumnak, de részt vesz a Béketanács (Board of Peace) munkájában és a Tettrekészek Koalíciójában is.

Az államfő ugyanakkor Románia számára kiemelkedően fontosnak nevezte az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai partnerséget. Közölte, hogy a biztonsági együttműködés mellett az amerikai vállalatok erőteljesebb romániai gazdasági jelenlétét is szeretnék elérni.

A katonai, a kibertérben jelentkező és a dezinformációs elemeket egyaránt magukban foglaló hibrid fenyegetésekről elmondta: ezeken a területeken eltérő mértékű előrelépés történt, de a veszélyek kezelésének továbbra is a román hatóságok kiemelt feladatai között kell maradnia.

Az Európai Unióval fennálló kapcsolatokról szólva az elnök a következő többéves pénzügyi keretre vonatkozó döntések fontosságát hangsúlyozta. Reményét fejezte ki, hogy az EU 2028-2034-es költségvetéséről az év végéig megállapodás születik.

Nicuşor Dan beszédében megerősítette, hogy Románia támogatja a Moldovai Köztársaság, Ukrajna és a nyugat-balkáni országok európai integrációját. Hozzátette, hogy Bukarest a hibrid nyomásgyakorlás elleni fellépésben is aktív szerepet kíván vállalni, és továbbra is szorgalmazza az ukrajnai háború mielőbbi lezárását, illetve a tartós béke megteremtését a régióban.

Az elnök szerint a Moldovai Köztársasággal fennálló kapcsolat továbbra is a román külpolitika egyik meghatározó eleme. A Fekete-tenger pedig nemcsak Románia és Európa biztonsága szempontjából fontos, hanem a Kaszpi-térséggel és általában Ázsiával kialakítandó gazdasági kapcsolatok miatt is.

Románia OECD-csatlakozásáról közölte, hogy az ország mind a 25 szakpolitikai értékelési területen teljesítette a technikai feltételeket, és már csak a felvételéről szóló politikai döntésre vár.

A Frankofónia Nemzetközi Szervezetével fennálló kapcsolatokról szólva Dacian Cioloşt nagyon jó jelöltnek nevezte a szervezet főtitkári tisztségére.

A határon túli román közösségek helyzetével kapcsolatban Nicuşor Dan fontos előrelépésként értékelte, hogy Ukrajna 2026-tól augusztus 31-én megünnepli a román nyelv napját. Megítélése szerint nagyrészt eloszlottak a román nyelvű oktatás jövőjével kapcsolatos aggodalmak is. Hangsúlyozta, hogy a diplomatáknak jelen kell lenniük a román közösségekben, különösen azokban az országokban, ahol sok román él, és javítani kell a konzuli szolgáltatásokat.

A gazdaságdiplomáciáról az elnök elmondta, hogy az Európai Unió Mercosurral, Indiával, Indonéziával, Ausztráliával és más fontos piacokkal kötött megállapodásai új lehetőségeket teremtenek. Ezért szorosabb párbeszédet sürgetett a román állami és magánvállalatok, valamint a diplomácia között, hogy elősegítsék a román cégek külföldi terjeszkedését és a külföldi tőke Romániába vonzását.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?