Nicușor Dan: a parlamenti helyzet együttműködésre kényszeríti a nyugatbarát pártokat
A jelenlegi parlamenti helyzet arra kötelezi a négy nyugatbarát pártot és a nemzeti kisebbségek képviselőit, hogy együttműködjenek annak érdekében, hogy Románia végrehajtsa a kitűzött céljait, jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő. Hangsúlyozta: kész közvetíteni és egyeztetni annak érdekében, hogy a fontos projektek folytatódjanak.
„Olyan parlamenti felállás van jelenleg, amely együttműködésre kényszeríti a négy nyugatbarát pártot és a nemzeti kisebbségeket, hogy Románia teljesíteni tudja a vállalt célkitűzéseit. Ezek a pártok – a politikai zaj és a nyilvános viták ellenére – jól együttműködtek az OECD-csatlakozás ügyében, ahol jelenleg 25-ből 24 mérföldkőnél tartunk, és viszonylag jól haladtak a helyreállítási terv (PNRR) megvalósításában is, amelynek forrásait öt hónapon belül kell lehívni” – nyilatkozta az elnök Temesváron.

Az államfő szerint a politikai nyilatkozatok és játszmák mögött fontos, hogy megvan a felelősségérzet a nagy, stratégiai célok teljesítésére.
Nicușor Dan hozzátette: nem tartja szükségesnek az összes, a nyilvánosságban felmerült politikai forgatókönyv elemzését. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ő maga közvetítő szerepet fog vállalni annak érdekében, hogy Románia kulcsfontosságú projektjei tovább haladjanak.
CSAK SAJÁT


