Nicuşor Dan: Egy héten belül előrukkolnak az üzemanyagár-emelkedést kezelő intézkedéscsomaggal
Nicuşor Dan államfő bejelentette, hogy a román állam egy héten belül több intézkedéssel áll elő a közelmúltbeli üzemanyagár-emelkedés nyomán. Nem árulta el, melyek lesznek ezek az intézkedések.
Az államfőt csütörtökön egy sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogyan látja az üzemanyagár-emelkedéssel kapcsolatos válság megoldását. Válaszában emlékeztetett arra, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülésén már tárgyaltak a témáról, és az illetékes miniszterek több lehetséges forgatókönyvet is ismertettek.

„Erről 10 nappal ezelőtt a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülésén tárgyaltunk. Ott a miniszterelnök, a pénzügyminiszter és az energiaügyi miniszter is különböző forgatókönyvekkel állt elő. Azóta további egyeztetések zajlottak a kormány és az energiaszektor szereplői között, és a következő napokban, becslésem szerint egy héten belül, egy intézkedéscsomagot fognak bemutatni” – mondta az államfő.
Arra a kérdésre, hogy Románia választhatja-e az árplafon bevezetését vagy az üzemanyag-vásárlás korlátozását a kutaknál, Nicuşor Dan így válaszolt: „Az intézkedéseket akkor fogják látni, amikor elfogadják őket, de biztosan lesz beavatkozás a román állam részéről. Ezt tudom mondani” – idézi az államfőt a News.ro.
Kapcsolódó
A román államfőt arról is kérdezték, milyen elképzelésekkel vesz részt Románia az Európai Tanács ülésén, különösen az energia kérdésében.
„Az összes napirenden lévő téma közül számunkra az energia a legfontosabb. Egy olyan államcsoporthoz tartozunk, amely a zöld átállás ütemének lassítását szorgalmazza és ezért nyomást gyakorol, hogy az energiaárak Európában – így Romániában is – ne emelkedjenek olyan mértékben, ami hátrányosan érintené a nagy energiafogyasztó iparágakat. Ez az egyik szempont. A másik, hogy az Európai Unión belül vita zajlik a nukleáris energia kérdéséről, és mi a nukleáris energia egyik fő támogatója vagyunk, a termelés növelése és ösztönzése mellett az Unión belül” – nyilatkozta Nicuşor Dan.
Mint megírtuk, Bogdan Ivan kedden azt mondta, hogy az energiaügyi minisztérium a kormány elé terjesztett egy jogszabálytervezetet, amely az üzemanyagpiacon válsághelyzet kihirdetését tenné lehetővé. A tervezet jelenleg elemzés alatt áll, és a költségvetés parlamenti elfogadása után várnak rá választ.
Ivan hozzátette, hogy az egész koalíció szintjén, politikai hovatartozástól függetlenül, elvi döntés született arról, hogy be kell avatkozni, ha a nemzetközi helyzet romlik. Kiemelte, hogy számára az a legfontosabb, hogy az üzemanyag ára ne emelkedjen ellátási hiány, szűkösség vagy egyéb okok miatt.
CSAK SAJÁT


