Niculescu bizakodó maradt a hétfői tárgyalások után
A nemzeti kisebbségek frakciója támogatja a Niculescu-kormány beiktatását; a kijelölt miniszterelnök szerint előrelépés történt a múlt héthez képest.
Luca Niculescu hétfőn kijelentette, hogy vagy politikai, vagy pedig vegyesen politikusokból és szakértőkből álló kormányt alakítana, de a tárgyalásokat nyitva hagyja, és egyetlen együttműködési lehetőséget sem akar kizárni.

A kijelölt miniszterelnök a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetőivel folytatott tárgyalásai után elmondta, hogy technokrata kormányt is alakíthat, de nem ez az első számú opciója. Szerinte egy politikai vagy vegyes kabinet nagyobb cselekvőképességgel rendelkezne – írta az Agerpres.
Niculescu beszámolója szerint az USR-vel a sürgős feladatokról tárgyaltak: a mielőbbi kormányalakításról, a költségvetés-kiigazításról, a jövő évi költségvetés elfogadásáról és a hitelminősítők közelgő látogatásáról. Hangsúlyozta, hogy az embereknek kiszámíthatóságra, átláthatóságra és bizalomra van szükségük.
A kijelölt miniszterelnök szerint előrelépés történt a múlt héthez képest, mert több párt jelezte, hogy kész támogatni a kormányát. Hangsúlyozta, hogy továbbra is több kormányzati forgatókönyv lehetséges, és az USR számára is fontos lesz a kormányprogram, illetve a miniszterjelöltek névsora.
Niculescu megismételte, hogy legalább hat hónapra szóló politikai megállapodást szeretne a legsürgetőbb kérdések rendezésére. „A tárgyalások nyitottak, és nem akarom kizárni a párbeszéd egyetlen lehetőségét sem” – jelentette ki.
Később a nemzeti kisebbségek frakciójának képviselőivel tárgyalt, akik szerinte szükség esetén csatlakoznának ehhez a politikai megállapodáshoz.
Az USR nem akarja hosszabbítani a „jelenlegi agóniát”
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz ellenben újfent hangsúlyozta: nem fognak kormányra lépni a jelenlegi politikai válságért és az árak növekedéséért felelős szociáldemokratákkal, és nem is fognak megszavazni egy olyan kormányt, amelynek a PSD is tagja. Ezzel együtt nyitottak egy Nemzeti Liberális Párt, USR és RMDSZ alkotta kormány megalakítására, Niculescuval az élen. Ismét megemlítette a rotációs kormány lehetőségét, viszont közölte azt is: nem fognak olyan háttéralkukat kötni, amelyek meghosszabbítanák a „jelenlegi agóniát”. Ennek szellemében az USR az előre hozott választásokra is fel van készülve, ha a Niculescu-kormánynak nem sikerül megszereznie a parlament támogatását.
A nemzeti kisebbségek Niculescu mellett állnak
A hétfői megbeszélést követően Varujan Pambuccian, a nemzeti kisebbségek frakciójának vezetője bejelentette, hogy ezúttal nem a frakció tagjainak a lelkiismeretére bízzák a döntést, hanem egységesen támogatni fogják Luca Niculescu kormányát a parlamenti bizalmi szavazáson. „A kijelölt miniszterelnöknek reális esélye van arra, hogy jó munkát végezzen” – fogalmazott.
Hozzátette, hogy a nemzeti kisebbségek frakciója a kormány beiktatása után is támogatni fogja azokat az intézkedéseket, amelyek rövid időn belül javítják a lakosság helyzetét. Szerint sürgősen végre kell hajtani a költségvetés-kiigazítást, ki kell dolgozni a jövő évi állami költségvetést, és helyre kell állítani a befektetők, illetve a lakosság bizalmát. A megoldás kulcsa szerinte egy parlamenti többség kialakítása. Ha pedig a pártok nem tudnak megegyezni, az államfő közvetítése is indokolt lehet – vélekedett. „Mi voltunk az elsők, akik nyíltan kimondtuk, hogy támogatjuk Niculescut. Úgy gondolom, hogy helyes és bölcs döntést hoztunk” – fogalmazott Pambuccian.
Politikai kormányt támogatna a Béke-Románia az első frakció
Luca Niculescu tárgyalt hétfőn a Béke-Románia az első frakcióval is, amelynek vezetője, Ninel Peia kijelentette: ha politikai kormány alakul, amelynek intézkedései a gazdaság fellendítését, illetve a szociális védelmet szolgálják, akkor támogatni fogják a Niculescu-kabinet beiktatását.
Kizárta viszont egy olyan kormány támogatását, amelyben az USR-hez vagy Ilie Bolojanhoz kötődő politikusok vesznek részt. Technokrata kormányt sem támogatna, mert szerinte a választók előtt a politikusoknak kell felelősséget vállalniuk.
Kapcsolódó
Mint korábban írtuk: a PSD folytatni fogja a tárgyalásokat Niculescuval, de a PNL-t és az RMDSZ-t is a kormányba várnák. A PNL nem zárkózott el a Niculescu-kabinet támogatásától, de nem kívánnak a PSD-vel együtt kormányozni. A PSD már számításba vette az előrehozott választások lehetőségét.
CSAK SAJÁT


