Népszámlálás 2022: egész Székelyföldre hatással lesznek a csíkszeredai eredmények

A csíkszeredai vállalkozások, intézmények bevonásával növelnék a népszámlálás önkitöltéses szakaszán való részvételt Csíkszeredában. Korodi Attila polgármester szerint a cenzus helyi eredményei egész Székelyföldre hatással lesznek.

Csíkszeredában még nem érte el a népszámlálás azt az intenzitást, ami biztonságosan azt jelentené, hogy a folyamat végére minden családot összeírnak, valamint az etnikai, vallási hovatartozást mindenkire megfelelően jegyzik – jelentette ki Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.

„Az önkitöltési fázisban még alacsony a részvételi kedv a városban. Azt látjuk, hogy ez emberek érdeklődnek a téma iránt és kivárnak. Ezért úgy döntöttünk, hogy a következő négy hétben intenzív kommunikációs kampánnyal és több partnerszervezet bevonásával minden csíkszeredait meg szeretnénk győzni, hogy kitöltse a népszámlálási íveket” – tájékoztatott a városvezető. Ennek érdekében megszólították a csíkszeredai székhelyű vállalkozói szövetségeket, többek között a Csíki Vállalkozók Egyesületét, a Csíkszeredai Vendéglátósok Egyesületét, a Romániai Kereskedelmi és Ipari Kamara Hargita megyei kirendeltségét.A szerző felvétele

Első lépésben szerdánként a NépszámSzerda elnevezésű kampányba kapcsolódhatnak be a cégek, amely során az alkalmazottak számára lehetőséget biztosítanak arra, hogy a vállalkozáson belüli segítséggel minél nagyobb számban ki tudják tölteni a népszámlálási íveket. Ott, ahol lehetséges, munkaidőben biztosítanak erre időt – számolt be Korodi Attila.

„A visszajelzések pozitívak. Több száz vállalkozó, nem csak csíkszeredaiak, jelezteék, hogy érdeklődnek a program iránt. Azt szeretnénk, hogy vállalkozói felelősséggel összekapcsolva minél több családot tudjunk bevonni a népszámlálási folyamatba” – hangsúlyozta az elöljáró. A projekt minél sikeresebb lebonyolítása érdekében szerdánként Call Centert működtetnek a városházán három telefonszámmal, ahol három kolléga reggel 8-tól délután 4 óráig válaszol a felmerülő kérdésekre – tette hozzá. Korodi Attila kiemelte: a népszámlálási kérdőívek kitöltéséhez elegendő, ha a munkavállaló viszi magával a családtagok személyi számát (CNP). 

A polgármester beszámolt arról is, hogy az ismert népszámlálási pontokon túl a katolikus plébániákon hasonló pontok működnek majd, reggel 9 és délután 1 óra között, szombaton és vasárnap. A bekapcsolódó csíkszeredai helyszínek: Szent Kereszt Plébánia alagsori termei, Szent Ágoston Plébánia, a plébánia épülete, Csíkzsögödben szintén a plébánia épülete, Csíktaplocán a hittanteremben, Csíksomlyón pedig a Szent Péter és Pál Plébánián.

Mindezen túl további programokkal igyekeznek a népszámlálási részvételt növelni, ezekről a későbbiekben tájékoztatják a lakosságot – hangsúlyozta Korodi Attila.

A Maszol érdeklődésére a polgármester úgy fogalmazott: Csíkszereda szempontjából hatalmas téttel bír a mostani népszámlálás. „Az egész iskolahálózatunk gerincét a népszámlálási adatokhoz viszonyítják. Ugyancsak a közintézmény-rendszer működtetése függ attól, hogy milyen a népszámlálás eredményeként a város demográfiai helyzete. Szintén fontos, hogy az egyházi támogatások rendszere is direkt módon összefügg az egyházi hovatartozást bejelentők adataival. Olyan folyamatok ezek, amelyek városi szinten direkt kihatással vannak, de ha azt nézzük, hogy Csíkszereda az egyik zászlóshajója, védőbástyája az erdélyi magyarságnak, akkor az, hogy hányan számoltatunk meg és be tudjuk-e vallani a nemzeti önazonosságunkat, az kihatással van egész Székelyföldre és Erdélyre is” – fogalmazott Korodi Attila.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?