Nemzetközi pálinka és párlatverseny: több mint hétszáz mintát bíráltak a Blisseva Partium Spirit Awardon

Másodszor szervezett nemzetközi pálinka és párlatversenyt az Érmelléki Pálinka Kultúra Egyesület és a Partiumi Falugazdász Hálózat. A megmérettetést 2023-ban szervezték meg először, annak híre és sikere pedig messze földre elért: most közel kétszer annyi minta érkezett a versenyre, mint első alkalommal.

Azaz több mint hétszáz mintát kóstolt meg és bírált, véleményezett a nemzetközi szakértői zsűri, akik a hétvégén Székelyhídon a Strand 66-ban gyűltek össze és vágtak neki a nem mindennapi feladatnak – írja közleményében a Partiumi Falugazdász Hálózat.

Fotók: Czinzel László

„Ahol magyar ember él, ott a pálinka jelen van, helye és szerepe van. A pálinka a gyümölcs lelke, több mint 10 kiló gyümölcsből lehet egy liter pálinka, szemben mondjuk a viszkivel, ahol négy kiló gabonából állítanak elő egy liter alkoholt. Mennyivel másabb, mennyivel különlegesebb a mi pálinkánk! Legyen a zsűri döntéseiben ott a gondolat, hogy aki a pálinkát készítette, az szívét-lelkét beleadta, úgyhogy kis szeretetet is adjanak bele, amikor szigorúan ítélik a mintákat. Ugyanakkor adjanak tanácsot az embereknek, hogyan lehet a pálinkájuk még jobb. Csak gratulálni tudok ahhoz az elképesztő fejlődéshez, ami akár a Partiumban, akár Erdélyben létrejött” – mondta el a Blisseva Partium Spirit Award bírálatának szombati megnyitóján Nagy István, Magyarország agrárminisztere.

Magyar Lóránd parlamenti képviselő, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának az alelnöke és a Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátora rámutatott: a székelyföldi Ákovita verseny után egy nagyon jó kezdeményezés a partiumi párlatverseny, ami nemcsak segít a pálinkakészítőknek a fejlődésben, de régióban élők közösségét is közelebb hozza egymáshoz. Magyar kihasználta az eseményt arra is, hogy meghívja a résztvevőket az április 20-án tartott díjátadó gálára, amelynek helyszíne Nagykároly, a Károlyi-kastély lesz.

„Fontos folyamatnak lehetünk szemtanúi, hiszen az első Blisseva után pálinkafőzéssel kapcsolatos képzések is voltak. Most a zsűri tagjai láthatják, hogy akiket oktattak, mennyire tudtak odafigyelni, amit tanultak, visszaköszön-e az átadott tudás a beküldött mintákban. Fontosnak tartom, hogy legyen oktatás, folyamatos fejlődés, és legyen egy mustra is, ahol a gazda megtudhatja, mit kell még tennie, hogy minőségibb pálinka kerüljön az asztalra” – mondta Szabó Ödön Bihar megyei képviselő, aki szintén fontos szerepet vállat a verseny létrejöttében.

A zsűrinek tényleg nehéz dolga volt, mint Nagy Botond szervezőtől és zsűritől megtudtuk, a 703 minta ellenőrzése több szakaszban zajlott, amennyiben nem egyeztek meg a kisebb bizottságokban az ítéletek, akkor a csúcszsűri ítélete volt a döntő – ők ez alkalommal 180 esetben léptek közbe. A bírák elsősorban a gyümölcs jelenlétére, a harmóniára figyeltek oda, de számos egyéb faktor is közrejátszik egy-egy párlat pontozásában.

A végső eredmény szerint a 703 pálinkából 143 volt érdemes aranyéremre, 195-öt díjaztak ezüsttel és 176-ot bronzzal. Kisebb hibákat 136 esetben fedeztek fel, 53 mintát pedig hibásnak ítélt a nemzetközi szakértői zsűri.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?