Nemcsak a miniszterelnökségről, a pártelnökségről is lemondathatják Ciolacut

„Opció” lehet Marcel Ciolacu számára, hogy lemond pártelnöki tisztségéről a kormánypártok közös jelöltjének első fordulóban elszenvedett kudarca után, mondta a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője.

Lucian Romaşcanu a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva hétfőn elmondta, korai lenne az urnazárás után egy fél nappal már végleges döntésekről beszélni, de egyértelmű, hogy a párt vezetésének el kell gondolkodnia azon, miként lép túl a jelenlegi helyzeten.

Hozzátette, Marcel Ciolacu pártelnök önállóan fog dönteni, a választási eredmények fényében „opció” lehet a lemondása a PSD éléről, mint ahogy ezt már a novemberi elnökválasztás után is meg akarta tenni.

Mennie kell? | Fotó: PSD Facebook oldala

Újságírói kérdésre válaszolva Romaşcanu elképzelhetőnek tartotta, hogy Ciolacu a kormányfői tisztségről is lemond, de megjegyezte: nem tartja célszerűnek a romániai politikai életben uralkodó „bosszúálló, fejeket követelő hangulat” fenntartását.

„Meggyőződésem, hogy meg fognak történni a politikai és kormányszintű kiigazítások, de erre ez most a lehető legkevésbé megfelelő pillanat. (...) Egyelőre gondolkozzunk azon, hogy mi lesz Romániával két hét múlva és utána” – idézi a PSD szóvivőjét az Agerpres hírügynökség.

A liberálisok menesztenék Ciolacut és saját minisztereiket is lecserélnék

Az elnökválasztás első fordulójának eredménye a kormánykoalícióval szembeni elégedetlenséget jelzi, jelentette ki hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Robert Sighiartău.

A PNL székházánál nyilatkozó politikus szerint új kormányra van szükség a reformpártok bevonásával, „Marcel Ciolacu miniszterelnök és a körülötte lévő emberek nélkül”, mert elvesztették a hitelüket és a tekintélyüket.

Sighiartău szerint a választási eredményért a koalíciót alkotó összes pártot terheli a felelősség, mert ismét elfogadták miniszterelnöknek Marcel Ciolacut, akinek távoznia kellett volna Klaus Iohannisszal együtt.

A politikus szerint a PNL-nek a radikális változásra van szüksége. A pártnak ki kellene szorítania azokat az embereket, „akik katasztrofális gazdasági helyzetbe hozták az országot”. Emellett egy új kormányra is szükség van, amelyben valamennyi olyan „reformpárt” részt vesz, amelyik egyetért abban, hogy a jelenlegi rendszert reformálni kell: csökkenteni kell a költségvetési kiadásokat és a közpénzek pazarlását, és változtatni kell mindazon, ami a választókat felháborította. Sighiartău megengedhetetlennek nevezte azt is, hogy a kormány nem tart fenn kommunikációs csatornákat stratégiai partnerével, az Amerikai Egyesült Államokkal.

Arra a kérdésre, hogy Marcel Ciolacu rontotta-e Crin Antonescu választási esélyeit, a PNL alelnöke határozott igennel válaszolt. „Ha megnézik a választási eredményeket, láthatják, hogy a Szociáldemokrata Pártnak volt egy független jelöltje ezeken a választásokon, Victor Ponta” – jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy a PNL kérni fogja-e hétfőn Marcel Ciolacu miniszterelnök lemondását, Sighiartău közölte, hogy erről a párt országos elnöksége fog dönteni.

Úgy vélekedett, hogy egy PSD nélküli kormány lenne ideális, de ez megvalósíthatatlan. Viszont lehetségesnek tartja egy Marcel Ciolacu és a körülötte lévő emberek nélküli kormány megalakítását – tette hozzá. Azt a forgatókönyvet sem zárta ki, hogy a PNL ellenzékbe vonuljon, de szerinte a nemzeti érdek most azt kívánja, hogy egy hiteles új kormányt alakuljon, amely megteszi a költségvetési deficit csökkentéséhez szükséges lépéseket.

Arra a kérdésre, miként tudná a második fordulóig a PNL meggyőzni az embereket Nicuşor Dan támogatásáról, Robert Sighiartău kijelentette: a választókat mindenekelőtt „nem szavakkal, hanem tettekkel kell meggyőzni”. Első lépésként szerinte a PNL-nek le kell cserélnie a minisztereit. „Ile Bolojanhoz hasonló hiteles emberekre van szükség a reformok bevezetéséhez” – fogalmazott a politikus.

Mint megírtuk, a kormánykoalíció vezetői hétfőn 13 órától találkoznak, a következő napokban várhatóan több lényeges kérdésről kell döntsenek: fenntartják-e a koalíciót, Marcel Ciolacu továbbra is élvezi-e a koalíció támogatását, meghívják-e a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR) a kormányba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?