„Eljött az idő” – Elena Lasconi lemondott az USR elnöki tisztségéről

Elena Lasconi bejelentette lemondását, az elbukott államfőválasztás nyomán távozik a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöki székéből.

Közösségi oldalán nehéz döntésnek nevezte, de elérkezettnek tartja az időt arra, hogy lemondjon a pártelnöki tisztségről. „Nem feladtam, hanem ez a helyes döntés” – magyarázta hétfő délelőtt közzétett videóüzenetében. Hozzátette, nyugodt lelkiismerettel távozik, mert szerinte mindent megtett, ami rajta múlott, hogy Románia jobb legyen. „Azt kívánom, hogy az USR a helyes úton menjen tovább, kötelességünk egy becsületes utat kínálni Romániának” – mondta Lasconi.

Elena Lasconi pártelnöksége véget ért | Fotó: Elena Lasconi Facebook-oldala

Az az Elena Lasconi, aki a tavaly érvénytelenített államelnök-választás első fordulójában még a második helyen zárt, de most vasárnap már a szavazatok 2,68 százalékát kapta. Mint arra a News.ro rámutatott, még Câmpulung Mușcelen, ahol polgármester sem tudta megelőzni riválisait. Emlékezetes ugyanakkor az is, hogy a választások alatt saját pártja, az USR is hátat fordított neki, miután nem sikerült visszalépésre bírniuk, megvonták tőle a támogatást és a független jelöltként indult – és végül a második helyet megszerezve a második fordulóba jutott – Nicușor Dan mögé álltak be.

Pártja eleve kérni akarta tőle a lemondását, hétfő délután értékelik ki az államelnök-választás első fordulóját. Ionuț Moșteanu azt mondta a Digi24-nek, ideiglenesen Dominic Fritz vezeti majd az USR-t, június 21-én tartanak majd tisztújító közgyűlést.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?