Nem volt utórengése a hétfői földmozgásnak – kiderült, hány évente lehet erősebb földrengés a térségben

A hétfő délutáni 5,4-es erősségű földrengés a szokásos szeizmikus tevékenység része Vrancea térségében, ahol ehhez hasonló erősségű földmozgások minden második évben előfordulhatnak – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek hétfő este Constantin Ionescu, az országos földfizikai intézet vezérigazgatója.

„A földrengés erőssége 5,4-es, intenzitása pedig 5-ös volt. A földmozgás 126 kilométeres mélységben következett be (...) Bukarestben is érződött, de a Moldovai Köztársaságban, Chişinăuban erősebben volt érezhető. A rengés a Vrancea térség szokásos szeizmikus aktivitásának része; itt ugyanis kétévente legalább egyszer van egy 5-ösnél nagyobb erősségű földrengés. 2018-ban volt egy nagyobb, 5,8-as mozgás, 2022-ben egy 5,4-es” – magyarázta Ionescu.Fotó: Agerpres

A földfizikai intézet igazgatója szerint a hétfői földmozgásnak még nem volt utórengése. „Ha lennének utórengések, akkor már be kellett volna következniük” – szögezte le.

Hozzátette: a szakemberek elemzései szerint Vrancea szeizmikus térségben évszázadonként egyszer bekövetkezhet egy nagyobb, akár 7-esnél is erősebb földrengés.

A Richter-skála szerinti 5,4-es erősségű földrengés következett be hétfőn 17:40-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben. A földmozgás epicentruma 56 km-re volt Buzăutól, 58 km-re Sepsiszentgyörgytől, 59 km-re Brassótól, 67 km-re Focşani-tól és 69 km-re Ploieşti-től.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?