Nem jött be a vadkender-termesztés, elkapták a drogkereskedőket

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezett az aradi ügyészség két férfit, akiket marihuána terjesztésével, könnyű és nehéz drogok terjesztésével vádoltak meg.

A rendőrség által közreadott felvétel a lefoglalt ültetvényrőlA nyomozás soron kiderült, hogy a két Arad megyei illetőségű férfi közül az egyik idén májusban hozott létre marihuánaültetvényt egy lakásban, a másik pedig a „termést” értékesítette, de a 2,5 kilogramm kannabisz mellett 450 darab ecstasy tablettát is eladott – ismertette közleményében az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

A két férfit szerdán rajtakapták adásvétel közben: az első egy kiló vadkendert adott el éppen, 19 ezer lej értékben, a másik pedig ugyanannyi mennyiségű mariuhána mellett 298 ecstasy tablettást is megpróbált „elpasszolni”, összesen 25 ezer lej értékben. A rajtütés után hét helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök, akik megtaláltak egy 125 tőből álló vadkender-ültetvényt, lefoglaltak 28 kiló vadkendert, 5 gramm szárított növényt, és különböző csomagoló- és mérőeszközöket.

A gyanúsítottakat 24 órára őrizetbe vették, majd a vádemelés után egy hónapra előzetes letartóztatásba kerültek.

Kapcsolódók

Kimaradt?