„Nem az egyenruhával van problémám, hanem az egyengondolkodással” - Megnyitották a tanévet a kolozsvári BBTE-n

Hétfőn ünnepélyesen megnyitották az egyetemi tanévet a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. A köszöntők és a Visszhang kórus előadása mellett az egyetem egykori diákjának vulkánokról szóló előadása tette különlegessé az alkalmat. 

Mától hivatalosan is kezdetét veszi a 2024/2025-ös egyetemi tanév, amit Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) illően megünnepeltek. Az egyetem főépületében, az Aula Magnaban elsőként a Gaudeamus csendült fel az intézmény énekkeara, a Visszhang kórus előadásában, majd a köszöntő beszédek következtek. Dr. Markó Bálint rektorhelyettes, a Magyar Tagozat vezetője egy furcsa vallomással kezdte beszédét: nem szereti az iskolai egyenruhát. Majd kifejtette: „Nem az egyenruhával van problémám, hanem az egyengondolkodással. Gondom van az ugyanúgy gombolt mondatokkal, az azonosan huzalozott agytekervényekkel, a vélemények monoton egyhangúságával, a kérdések hiányával. Felsőoktatási intézményként, egyetemi oktatóként pontosan ez az egyik legfontosabb feladatunk: a monotonitás megszűrése, a kritikus gondolkodás fontosságának kiemelése”.

dr. Markó Bálint rektorhelyettes beszéde közben | A szerző felvétele

Hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy a BBTE-n, az ország legjobb egyetemén magyarul szívhatjuk magunkba a tudást diákként, kutatóként és magyarul adhatjuk át a tudást oktatóként. Ezt követte a konkrét számadatok közlése, miszerint több, mint 6000 diák tanul magyarul az egyetem falain belül, ebből 2238 elsőéves (ez majdnem 11%-os növekedés tavalyhoz képest). Közülük 1710-en 72 alapképzésen és 528 fiatal 44 mesteri képzésen kezdi a tanévet. Büszkeséggel tölti el a rektorhelyettest, hogy az intézményben 116 szakon tanulhatnak magyarul a diákok

Ezt követően László Petra diákalprefektus, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. „Kolozsvár az a hely, ahol megtanulhatod, hogy a kávé életed üzemanyaga, a busz mindig akkor megy el, amikor odaérsz, és hogy a vizsgaidőszak alatt a szobád annyira rémes állapotba kerül, hogy már azon gondolkodsz, hogy vajon nem indulhat-e külön szak káoszmenedzsmentből”. Továbbá arra szólította fel diáktársait, hogy a tanulás mellett ne hagyják ki a kapcsolódási lehetőségeket sem a többi egyetemistával, hiszen egy olyan városban tanulnak, ahol minden biztosítva van ahhoz, hogy felejhetetlen élményekkel színezzék az itt töltött éveket.

A Visszhangkórus előkészületei | A szerző felvétele

A tanévnyitót pedig a BBTE egykori diákjának, dr. Kis Boglárka-Mercedesz egyetemi adjunktusnak előadása koronázta meg, aki bolygónk dinamikusságáról és ennek kihívásairól beszélt. Geológusként kedvenc kutatási területe a vulkánok és ezek működése, így ebbe a világba kalauzolta a közönséget. Bemutójával választ adott arra, hogy mit jelent és hogyan kell együtt élni az aktív vulkánokkal. 

Végezetül dr. Markó Bálint hivatalosan is megnyitotta az idei tanévet. 

A szerző felvétele

(Nyitókép: a szerző felvétele)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?